A DK migránsokat költöztetne Miskolcra

Vágólapra másolva!
A Demokratikus Koalíció miskolci elnöke az avasi lakótelep üresen maradt lakásaiba költöztetne migránsokat, míg a körzet MSZP-s önkormányzati képviselője visszaküldené a bevándorlókat a saját országukba a Magyar Idők cikke szerint.
Vágólapra másolva!

Tompa Sándor, a DK helyi elnöke, korábbi szocialista országgyűlési képviselő a lapnak azt mondta, felesleges táborokkal riogatni, Miskolcon sok az üres lakás, akár több száz embert is el lehetne helyezni a városban. A párt szerint az elvándorlás, és nem a bevándorlás a gond.

A körzet MSZP-s önkormányzati képviselője, Fodor Zoltán szerint viszont kell a kerítés, "őrültség ellenőrizetlenül beengedni idegeneket". "Nem szeretném, ha kigyúrt afrikaiak, muszlimok, bárkik becsengetnének a választóimhoz, helyet követelve. (...) Fegyvert kell adni a kezükbe, visszaküldeni őket, menjenek harcolni a hazájukért! Annak, aki nem védi a szülőföldjét, és dolgozni sem akar, nincs helye itt" – fogalmazott a lapnak. Közölte azt is, hogy vasárnap elmegy szavazni, és nemmel voksol.

Frissítés: Gréczy Zsolt, a DK szóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, Tompa Sándor egyetlen szóval sem állította, hogy menekülteket fogadna be Miskolcon.