Hat hónapos csecsemőtől lopott

Vágólapra másolva!
Két év börtönre ítélték és a közügyektől is eltiltották azt a tolvajt, aki egy féléves gyerektől lopott.
Vágólapra másolva!

Szeptember 28-án egy alig 18 éves fiatal az egyik ismerősénél kávézott. Az asszony azt mondta, kimegy a szobából és arra kérte, vigyázzon féléves gyerekére. Amíg távol volt, a tolvaj

a síró gyereket ölbe vette és az egyik füléből kivette az arany fülbevalót.

Az anya visszatért, a tolvaj pedig elsétált a 4.000 forint értékű fülbevalóval, amit egy zálogházban eladott. Az, hogy kislánynak nincs meg a fülbevalója, hamar feltűnt az anyjának. Az is gyorsan kiderült, mi történhetett. A rendőrök még aznap lefoglalták a fülbevalót és visszaadták a kislánynak. A tolvajt pedig elfogták.

A tolvaj büntetett előéletű, a baba kifosztásakor is éppen felfüggesztett börtön próbaideje alatt állt. Vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt több büntetőeljárás van folyamatban ellene.

A Marcali Járásbíróságon

2 év börtönre ítélték és a közügyektől is eltiltották.

Az ügyész súlyosításért fellebbezett. A bűnismétlés veszélye miatt a járásbíróság elrendelte a vádlott előzetes letartóztatását.