Túlélőkampányba kezdtek Karácsonyék

népszavazás 2016 kvótareferendum  london pm tüntetés Szabó Tímea Hiller István, Molnár Gyula, Karácsony Gergely
Budapest, 2016. október 2. Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke, országgyűlési képviselő (j), Molnár Gyula, az MSZP elnöke (j2), Karácsony Gergely, a PM másik társelnöke (b2) és Hiller István, az MSZP Országos Választmányának elnöke, parlamenti képviselő (b) beszélget a PM által szervezett, Állj ki az erőszakmentes Magyarországért! elnevezésű demonstráción a budapesti Kossuth Lajos téren a kvótareferendum napján, 2016. október 2-án. A népszavazást a nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítésével kapcsolatban írták ki. A PM a Nemzeti Választási Bizottság első fokú tiltó döntése ellenére is megtartotta a rendezvényt.
Vágólapra másolva!
Újabb kampánnyal találkozhatnak a budapestiek az utcákon, mivel a Párbeszéd párt így próbálja bemutatnia vitairatát a választóknak. A baloldali-zöld párt nem véletlenül kampányol, mivel a Kétfarkú Kutya Párt és a Liberálisok személyében komoly riválisokat kaptak a saját térfelükön. Karácsony Gergelyék számára életbevágóan fontos, hogy benne legyenek a baloldali összefogásban, mivel az ötszázalékos küszöb egyelőre nagyon távolinak tűnik.
Vágólapra másolva!

Több közlekedési jármű oldalát és az óriásplakátok egy részét a Párbeszéd (P) legújabb hirdetése foglalta el a fővárosban. Jávor Benedek, Karácsony Gergely és Szabó Tímea hirdeti a korábban Párbeszéd Magyarország nevű párt vitairatát, amit ők a leendő kormányprogram alapjának tekintenek. A vitairatban többek között az szerepel, hogy a párt hatalomra kerülése esetén

bevezetnék a négynapos munkahetet,

és ingyenes lenne az internet.

Nagyrészt Budapesten plakátolnak

Nagyjából 100 plakátot és járműreklámot helyeztünk ki, túlnyomórészt Budapesten. A közterületi hirdetéseket internetes kampány egészíti ki, amelytől 10 milliós nagyságrendű elérést várunk – mondta az Origónak Tordai Bence, a Párbeszéd szóvivője.

Ezzel a plakáttal találkozhatnak nagyrészt Budapesten Forrás: Párbeszéd

Úgy gondoltuk, hogy a népszavazási kampány után nyílik csak tere az értelmes beszédnek, a Magyarország valódi problémáit érintő közös gondolkodásnak, ezért mutattuk be most a Mindenki számít! című vitaprogramunkat. Ezzel a kampánnyal mutatkozik be egyébként a Párbeszéd új arculata is, amelyet először az október 2-ai tüntetésen láthattak – mondta Tordai.

A kampány része továbbá

a két társelnök országjáró körútja,

amelynek keretében nagyjából két tucat fórumon mutatják be, mit tartunk ma a legfeszítőbb problémáknak, és milyen megoldásokat kínál erre a Párbeszéd. A kampány körülbelül 5-6 millió forintjába kerül a Párbeszédnek – zárta a szóvivő.

Kezdeményezés

A Párbeszéd aktivitásának feléledő aktivitásának több oka is van. Elsőként a névváltoztatással járó imázskampány célja, hogy a potenciális választók megismerjék az alakulat új arculatát. Mivel a szóvivő elmondása alapján nagyrészt Budapesten kampányolnak majd, ezért a célközönség is teljesen egyértelmű.

A Párbeszéd aktivizálódása azonban része egy teljesen más versenynek is.

Szabó Tímea minél előbb tárgyalna a baloldali pártokkal Forrás: MTI/Kovács Tamás

Szabó Tímea már a népszavazás eredményeinek a megismerése után bejelentette, hogy

egyeztetésre várják október 24-ére a baloldali pártokat

a 2018-as parlamenti választásra való felkészülés jegyében. Egyelőre a többi alakulat igent mondott, de az összefogás témáját és annak irányítását biztosan nem fogják átengedni az egy százalékos támogatottsággal bíró Párbeszédnek.

Riválisok

A balos zöld párt azonban egyáltalán nincsen könnyű helyzetben. Egyrészt szinte biztosra lehet venni, hogy önállóan nem jutna be a parlamentbe, másrészt az elmúlt hónapokban több jelentős riválisa is akadt. A Fodor Gábor vezette Liberálisok, bár az igen melletti kampányukkal nem értek el átütő sikert a népszavazáson, de legalább láthatóvá váltak. Sokkal veszélyesebb rivális a Párbeszédre a Kétfarkú Kutya Párt, amely valódi tényezővé nőtte ki magát a baloldalon.

A Párbeszéd vasárnapi tüntetésén már beszélgettek egymással a baloldali pártvezetők Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Mindezek a fejlemények érthetően abba az irányba tolják a pártot, hogy minél előbb létrejöjjön valamilyen megállapodás a baloldali erők között, hogy így biztosítsák a politikai túlélésüket 2018 utánra. Várhatóan egy összefogásban a budapesti nyerhetőnek tűnő egyéni kerületek egy részében való indulást szeretné elérni a Párbeszéd.

Itt azonban nem lesz könnyű dolguk, mivel vélhetően az MSZP és a Demokratikus Koalíció is

ezeket a mandátumokat szeretné bebiztosítani magának.

Egyébként 2014-ben a Párbeszéd politikusai a 18 budapesti egyéni kerület közül csupán kettőben indulhattak, de Karácsony Gergely és Somfai Ágnes is vereséget szenvedett.