Továbbra sem tudták azonosítani a körúti robbantót

robbantó
Vágólapra másolva!
Továbbra sem tudták azonosítani a Teréz körúti robbantót, aki egy szakértő szerint idősebb lehet, mint ahogy azt eddig gondolták. A hatóságok elemzik az elkövetőhöz köthető mobiltelefonos cellainformációkat is – írta a Magyar Idők.
Vágólapra másolva!

Senki nem ismerte fel eddig a Teréz körúti robbantót, tudta meg hivatalos forrásból a lap.

A megkérdezett – személyiségelemzéssel és profilalkotással foglalkozó – szakember a másodjára közzétett, jobb minőségű videó alapján úgy véli, hogy

a merénylő inkább egy középkorú, 40-50 éves férfi lehet, aki láthatóan sportos, edzett, és jelenleg is ügyel a fittségére.

A szakember szerint szikár, vékonyabb alkat, aki a hétköznapi életében még véletlenül sem öltözik úgy, ahogy az a felvételeken látszik. A vásárlás során még nála volt a hátizsák, amelyben ott lehetett a pokolgép. A feltűnő sivatagi katonai kalap a figyelemfelhívást erősítette. Az elkövető azt akarta, hogy mindenki a kalapra emlékezzen, és ne más, fontos részletekre, például az arcára.

Egy profilalkotással foglalkozó szakember szerint az elkövető azt akarta, hogy mindenki a kalapra emlékezzen, és ne más, fontos részletekre, például az arcára Forrás: Origo

Mint írják, a nyomozók minden bizonnyal

már elemzik a férfi eddig ismert tartózkodási helyéhez tartozó mobilhálózati cellák adatait,

amely alapján közelebb juthatnak a merénylőhöz.

A nyomozást irányító Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint a hatóság továbbra is egy 20-25 éves fiatalembert keres, aki a szeptember 24-i robbantás elkövetésével gyanúsítható.