Felfüggesztik a Népszabadság kiadását

Népszabadság
Felfüggesztették a lap kiadását
Vágólapra másolva!
A kiadó Mediaworks szombattól felfüggeszti a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig, illetve megvalósításáig azért, hogy "valamennyi érintett ezen kiemelt feladatra tudjon koncentrálni" - közölte a társaság szombaton. Az ott dolgozókat reggel, levélben értesítették a lap kiadásának felfüggesztéséről. Egyelőre megkapják a fizetésüket, de nem kell bemenniük dolgozni. A lap 2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget termelt, és idén is jelentős veszteséget halmozott fel.
Vágólapra másolva!

A Mediaworks tájékoztatása szerint az érintett területekhez rendelt munkavállalókat felmentik a munkavégzés alól, a szerződéses partnerek szolgáltatásait pedig időlegesen felfüggesztik. Az előfizetőknek a Népszabadság helyett más kiadványukat, illetve az előfizetésből a felfüggesztés idejére eső rész visszafizetését ajánlja fel a kiadó.

Úgy tudjuk, hogy az újságnál dolgozókat reggel, levélben értesítették a döntésről. A belső levelezési rendszerhez már nem férnek hozzá. Egyelőre nem kell bemenniük dolgozni, de fizetést kapnak. A személyes holmijukat pedig már korábban magukkal vitték a lap munkatársai, mert a szerkesztőség arra készült, hogy vasárnapi átköltöznek a Bécsi úti épületbe. Még ünnepséget is szerveztek.

Felfüggesztették a lap kiadását Forrás: Origo

A Nol.hu egyébként szombat reggel még elérhető volt, de 9 óra 20 perckor már csak hibaüzenet jelent meg az oldal helyén, később pedig a felfüggesztés tényét tartalmazó közlemény. A Népszabadság Facebook-oldalára pedig ez az üzenet került ki reggel: "Kedves követőink! A Népszabadság szerkesztősége a nyilvánossággal egyidőben értesült róla, hogy a lapot azonnali hatállyal bezárták. Első gondolatunk, hogy ez puccs. Hamarosan jelentkezünk."

Tiltakoznak az ellenzéki pártok

A Népszabadság Magyarország legfontosabb közéleti lapjainak egyike volt, egészen a mai napig, amikor hirtelen felfüggesztették a működését - írja közleményében az MSZP. Sem demokráciában, sem normális üzleti életben nem bevett eljárás, hogy egy évtizedekig meghatározó lapot a munkatársak értesítése nélkül egyik pillanatról a másikra sötétítsenek el és tegyenek elérhetetlenné. Ez etikai és üzleti szempontból is indokolhatatlan, jogállamban ilyen nem történik - teszik hozzá. Az MSZP szolidaritását fejezi ki a lap munkatársaival – Orbán Viktor a Fidesz kicsinyes, de minden korábbinál agresszívebb politikai bosszújának áldozatai ők. Október nyolcadika a magyar sajtószabadság fekete napja - fogalmaznak. Az MSZP szolidaritási tüntetést szervezett a történtek miatt.

A legsötétebb történelmi időszakokra emlékeztet, ami péntekről szombatra virradóra a Népszabadsággal történt. Reggelre a költöztetésre váró munkatársak eszközeiért nem a költöztetők jöttek, hanem ma még ismeretlenek a teljes szerkesztőségi infrastruktúrát ellenőrzés alá vették. Érteni kell ma Magyarországon mindenkinek: már az aggályoson túl van, amikor az újságírók számára nem érhető el levelezésük és gépeik, azok egy éjjel leforgása alatt ismeretlenek kezébe kerültek - írta közleményében a PM, amit Szabó Tímea és Karácsony Gergely társelnökök jegyeznek. A Párbeszéd teljes szolidaritásáról és támogatásáról biztosítja a Népszabadság munkatársait és olvasóit.

Orbán Viktor gátlástalan megalomániájának újabb példája a Népszabadság totális ellehetetlenítése. Mindenki számára világos, hogy a napilap bedöntését nem a piaci logika diktálta. A Fidesz egyetlen célja, hogy vagy saját uralma alá hajtsa a hazai sajtóorgánumok száz százalékát, vagy ellehetetlenítse azokat. Ez az eset egyben figyelmeztetés is az összes ellenzéki és független sajtótermék számára, hogy bárki bármikor ugyanígy járhat - írta közleményében a Jobbik. A hazai baloldal állapotát pedig hűen tükrözi, hogy saját médiáját sem képes már megvédeni - szögezi le a közlemény.

A Demokratikus Koalíció nemzetközi fórumokhoz fordul a Népszabadság felfüggesztése miatt; többek között az Európai Uniót, az Európa Tanácsot, az EBESZ vezetőit, valamint a nemzetközi sajtó képviselőit is tájékoztatják a történtekről - jelentette be Gréczy Zsolt, a párt szóvivője egy sajtótájékoztatón. Gréczy azt mondta: a nemzetközi szervezetektől azt várják, hogy "ítéljék el az Orbán-kormány cselekedetét, amellyel újabb lépést tett arra, hogy felszámolja a maradék sajtószabadságot Magyarországon". Mint mondta, támogatják a lap szerkesztőségét küzdelmében, szolidárisak a szerkesztőség munkatársaival, olvasóival, a demokratikus Magyarországgal és készek a lapért folytatott küzdelemben bármilyen módon részt venni. Gréczy Zsolt szerint ha a kormányoldal azt gondolja, hogy el lehet hallgattatni a demokratákat, akkor téved.

A Fidesznek kell bizonyítania, hogy nincs köze a Népszabadság bezárásához, ellenkező esetben úgy vesszük, hogy "levadászták a lapot és brutálisan kivégezték" - mondta Szél Bernadett, az LMP társelnöke a párt 36. kongresszusának szünetében tartott sajtótájékoztatón, Budapesten. A politikus szerint elfogadhatatlan, ami történt, kulturált országokban és demokráciákban "nem szoktak így bánni lapokkal és olvasókkal, állampolgárokkal". Mint mondta, joggal merül fel a Fidesz szerepe a lap bezárásában, ugyanis korábban már szó volt arról, hogy a Fidesz érdekkörébe vonják a napilapot.

A Fidesz közleménye a Népszabadság kiadásának felfüggesztésével kapcsolatban

A Fidesz a Népszabadság kiadásának felfüggesztését nem politikai, hanem ésszerű gazdasági döntésnek tekinti, hiszen a kiadó tájékoztatása szerint a lap 5 milliárd forintos veszteséget termelt. Az lenne a sajtószabadság megsértése, ha beleszólnánk egy médiatulajdonos döntéseibe. Az MSZP-nek ezt nyilván nehéz elfogadnia, hiszen a lap korábban a párt tulajdona volt. Azonban érdekeltségüket 2015-ben eladták.

A kormány kizárólag gazdasági döntésként tekint arra, hogy a Mediaworks kiadó szombattól felfüggesztette a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő megjelentetését. Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkára szombaton, az MTI-nek nyilatkozva elmondta, a Népszabadság önmagában 5 milliárd forintos veszteséget halmozott fel az utóbbi években és "semmiképpen sem szeretnék a sajtószabadságot megsérteni még azzal sem, hogy beleszólnánk egy kiadó döntésébe". Kiemelte, a sajtószabadság igazi megsértését az jelentené, ha a kormány beavatkozna egy médiatulajdonos döntésébe. "A magunk részéről az MSZP tiltakozását megértjük, hiszen a lap évtizedeken keresztül az MSZP tulajdonában volt, de nem régiben eladták" - tette hozzá Tuzson Bence, arra reagálva, hogy a szocialisták tüntetést szerveznek szombat estére a Népszabadság szerkesztősége elé.

A Népszabadság példányszáma az elmúlt tíz évben 74 százalékkal, azaz 100 ezer példányt meghaladó mértékben csökkent, aminek következtében

a lap 2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget termelt, és idén is jelentős veszteséget halmozott fel.

A jelenlegi üzleti modell működtetésével a Népszabadság a teljes cégcsoport eredményeit negatívan befolyásolja, és ez várhatóan hosszú távon így maradna, ha a működése nem kerülne teljesen új alapokra - közölte a kiadó. Információink szerint ezért gazdasági okokból már nem találták kifizetődőnek a lap kiadását, amit egyébként

korábban éveken keresztül tulajdonképpen politikai okokból finanszírozott egy alapítványon keresztül az MSZP.

A kiadó most arra összpontosít, hogy az iparági trendeknek leginkább megfelelő üzleti modellt találjon a Népszabadságnak, ennek érdekében pedig konzultációt kezdeményeznek az érintettekkel - közölték.

A kiadónál döntöttek arról is, hogy Katona Viktort nevezik ki a Mediaworks Zrt. megbízott vezérigazgatójává, aki jelenlegi, pénzügyi vezérigazgató-helyettesi és operációs vezetői feladatköre mellett veszi át a saját kérésére távozó Rónai Balázs feladatait.