Kidobták, késsel ment vissza

Egy italboltban késsel fenyegetőzött a 49 éves pásztói férfi
Vágólapra másolva!
Felfegyverkezve elkövetett garázdaság megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást a pásztói rendőrök egy helyi férfi ellen, aki késsel fenyegetőzött a kocsmában.
Vágólapra másolva!
A kocsmában fenyegetőzött a 49 éves pásztói férfi Forrás: Police.hu

Az egyik pásztói italboltból hívták a rendőröket szombat hajnalban. A bejelentő azt mondta, egy férfi egy késsel fenyegetőzik a kocsmában. A rendőrök perceken belül a helyszínre értek, és elfogták a 49 éves pásztói férfit - olvasható a rendőrség honlapján.
Kiabált a kocsmában, emiatt a bolt alkalmazottja és egy férfi vendég kiküldte őt az épületből, de egy kis időmúlva visszatért. Akkor már egy késsel együtt.

Hadonászni kezdett a férfi felé, aki kiküldte őt a kocsmából. Meg is fenyegette.

A 49 éves támadót a Pásztói Rendőrkapitányságra vitték, ahol felfegyverkezve elkövetett garázdaság megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Beismerő vallomást tett.