Fának csapódtak, egy utas eltűnt

Simongát utca karambol
Ez az autó csapódott a fának
Vágólapra másolva!
Súlyos balesethez riasztották a mentőket és a rendőröket vasárnap reggel a főváros XVI. kerületébe. Egy autó lesodródott az útról, csak a fák állították meg. A négy utasból hárman megsérültek, egynek viszont nyoma veszett. 
Vágólapra másolva!
Ez az autó csapódott a fának Forrás: Origo

Négyen utaztak a képen látható autóban, amikor vasárnap lesodródott az útról, és nekicsapódott a fáknak.

Ketten súlyosan, egy ember pedig könnyebben sérült.

Kórházba vitték őket. Az autó egyik utasa pedig egyszerűen elszaladt a helyszínről.

Egy utasnak nyoma veszett, őt keresik a rendőrök Forrás: Origo

Emiatt nemcsak a közlekedési rendőrök, hanem a bűnügyi technikusok is munkához láttak.

– mondta az Origónak egy neve elhallgatását kérő szakember, majd hozzátette, a helyszínelők ilyenkor az egész autó belsejét tüzetesen átvizsgálják, és meg tudják mondani, ki hol ült, ahogy azt is, ki vezette az autót. Ezért nem érdemes elszaladni a helyszínről, mert

az segítségnyújtás elmulasztásának minősül.

A szagnyomok alapján meg tudják mondani, ki vezette az autót Forrás: Origo

Azt egyelőre nem tudni, hogy a négy utasból melyik menekült el a helyszínről, így azt sem, hogy miért, de nem kizárt, hogy a sofőr volt az, aki a balesetet okozta.

A közlekedési rendőrök mellett a bűnügyi technikusok is dolgoztak a baleset helyszínén Forrás: Origo