Kihallgatta az ügyészség Mengyi Rolandot

Vágólapra másolva!
Gyanúsítottként hallgatta ki az ügyészség Mengyi Roland országgyűlési képviselőt – közölte a 24.hu. Az információt a politikus ügyvédje is megerősítette.
Vágólapra másolva!

A képviselő 9 óra előtt néhány perccel érkezett meg az ügyészségre, kihallgatása órákig tartott, 1 óra után hagyhatta el az épületet – írta a 24.hu.

Mint arról az Origo is beszámolt, a Fidesz–KDNP képviselőjével szemben az MSZP tett feljelentést augusztus közepén "különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetkezetben elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérlete, valamint hivatali vesztegetés és hivatali visszaélés miatt" , miután a 168 óra azt írta, a képviselő kenőpénzért cserébe biztosított volna előnyt szociális szövetkezeteknek egy uniós pályázatnál.

Mengyi Roland a botrány kirobbanását követően azt állította, hogy visszaéltek a nevével, a "lelkiismerete tiszta, és készséggel áll minden vizsgálat elé", a mentelmi bizottság ülésén pedig ő is kérte a mentelmi jogának felfüggesztését.

A feljelentést követően Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte Mengyi mentelmi jogának felfüggesztését, amit az országgyűlés egyhangúlag megszavazott.