Családanya vezette a Tömő utcai drogbandát

2016.10.11. 14:35

A falból is kábítószer potyogott a józsefvárosi társasházban, ahol egy drogterjesztő hálózat rendezte be főhadiszállását. A társaságot egy kétgyerekes családanya irányította, a tagok akár húsz év börtönt is kaphatnak.

A TEK kommandósai ütöttek rajta tavaly február 25-én egy drogterjesztéssel gyanúsított társaságon: Az állig felfegyverzett felszámolók először egy józsefvárosi, Tömő utcai, majd egy ferencvárosi és egy kőbányai társasházban csaptak le a banda tagjaira.

A terrorelhárítás bevetésére azért volt szükség, mert a gyanú szerint a csapatból valaki fegyvert tartott, a TEK-esek pedig egy forgótáras pisztolyt találtak a házkutatások során.

Mindenkinek megvolt a helye

Az először héttagúnak tartott bandáról a nyomozás során kiderült, hogy húszan vannak, és jól szervezett, hierarchikus felépítésű bűnszervezetben árulhatnak kábítószert, biofüvet, ectasyt, pentendront egyaránt.
A banda vezére a Tömő utcában élő 42 éves, kétgyerekes anya volt,aki élettársával és gyerekeivel együtt szervezte meg a hálózatot: a családtagok, rokonok feleltek a drog beszerzéséért, porciózásáért és a dílerekkel való kapcsolattartásértt.

Futárszolgálat és éjszakai műszak

A rendszer alján álló utcai árusok munkáját futárok és őrszemek segítették, akik ugyanakkor felfelé is jelentettek- a szervezet annyira nonstop módon működött, hogy

a dílerek nappali és éjszakai műszakban váltották egymást.

A bandavezér arra is figyelt, hogy a drog ne legyen konkrét személyekhez köthető, ezért a bandatagok az éppen nem árult, szállított szert a Tömő utcai lépcsőház falréseibe, gerendák mögé vagy a belső udvaron rejtették el.

Húsz évet is kaphatnak

A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség most húsz személy ellen nyújtott be vádiratot, bűnszervezetben elkövetett kábítószer-kereskedelem és más bűncselekmények miatt.

A bűnszervezet kitétel feltételezi, hogy a banda legalacsonyabb beosztású tagja is tudta, hogy hálózatban dolgoznak – ugyanakkor nagyot dobhat a büntetési tételen, aminek felső határa a így 20 év szabadságvesztés lehet.