Népszabadság: továbbra sincs megegyezés

Vágólapra másolva!
A Mediaworks keddi, kora esti tájékoztatása szerint a Népszabadság főszerkesztője lemondta a lehetséges akvizícióról aznapra a kiadóval tervezett megbeszélést, ugyanakkor megtartották az első egyeztetést a munkavállalói érdekképviseletekkel. Murányi András főszerkesztő minderre úgy reagált, a szerkesztőség "meglepetéssel értesült a Mediaworks közleményéről", mert kedden a cég vezetőségével és tulajdonosával tudatta: a tárgyalások megkezdésének szükséges feltétele, hogy rendezzék a lap bizonytalanságban tartott munkavállalóinak helyzetét.
Vágólapra másolva!

"A Mediaworks sajnálattal vette tudomásul, hogy a Népszabadság főszerkesztője által a lap potenciális akvizíciója kapcsán kezdeményezett, mai napra tervezett megbeszélést

a főszerkesztő röviddel a tárgyalás megkezdése előtt lemondta.

A szerkesztőség részéről újabb időpontjavaslat nem érkezett" - írta honlapján a Mediaworks.

Azt is írják: a Mediaworks és annak tulajdonosa továbbra is nyitott a lap jövőjét érintő egyeztetésekre, "ezért reméljük, hogy a szerkesztőség képviselői hamarosan újra tárgyalóasztalhoz ülnek, és konstruktív javaslataikkal segítik a lap megújításának kidolgozását".

"A mai napon megtörtént az első egyeztetés a lap jövőjével kapcsolatban a munkavállalói érdekképviseletekkel is, és a felek megállapodtak a konzultáció folytatásának módjában" - írták.

Murányi András, a Népszabadság főszerkesztője minderre úgy reagált, a szerkesztőség

mert kedden a cég vezetőségével és tulajdonosával tudatta: a tárgyalások megkezdésének szükséges feltétele, hogy rendezzék a lap bizonytalanságban tartott munkavállalóinak helyzetét.

Azt is írta:

az ajánlat kiküldésekor a szerkesztőség nem tudott a Népszabadság védjegyeire bejegyzett jelzálogról,

és szerinte a tárgyalás alapfeltétele az is, hogy a Mediaworks ismertesse, eladás esetén milyen módon tudja tehermentesíteni a védjegyeket. A munkavállalók helyzetének haladéktalan megoldására vonatkozó javaslatát még kedd este elküldi a tulajdonosnak - írta.

A Mediaworks szombat reggel tájékoztatott arról, hogy a kiadó szombattól felfüggesztette a Népszabadság nyomtatott és internetes kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig. A kiadó döntését közleményében azzal indokolta, hogy a lap példányszáma az elmúlt tíz évben 74 százalékkal, azaz 100 ezer példányt meghaladó mértékben csökkent, így az 2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget termelt, és idén is jelentős veszteséget halmozott fel. A felfüggesztés miatt szombat este a Kossuth téren tüntetést is tartottak.

A szerkesztőség hétfőn kifejezte vételi szándékát a lapra, egy euróért, amire a Mediaworks úgy reagált: elkötelezettek a nyílt és jóhiszemű tárgyalások mellett.