Az LMP szerint megbukott a sportpolitika

Ikotity István
Budapest, 2014. december 9. Ikotity István, az LMP-s képviselő napirend után felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2014. december 9-én. MTI Fotó: Soós Lajos
Vágólapra másolva!
Az LMP szerint a Fidesz sportpolitikája megbukott, a kormánypárt a sportot is propagandacélokra használja. Az LMP azt kérte Orbán Viktor kormányfőtől, tegyék nyilvánossá a sportért felelős államtitkárság, a MOB és a sportszövetségek pénzügyi beszámolóit. Az ellenzéki párt arra is kíváncsi, mennyi jutott az egészségmegőrzést szolgáló szabadidősportra a taopénzekből 2011 óta.
Vágólapra másolva!

Az LMP azt követeli a kormánytól, hogy számoljon el a sportra költött százmilliárdokkal, a párt szerint ugyanis a kabinet ezt a területet is csupán propagandacélokra használja ellenőrizetlenül, miközben sportpolitikája megbukott.

A kormány átszervezi az irányítást

Ikotity István, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője utóbbi

állítását látta igazolva az által, hogy a kormány maga kezdeményezte a sporttörvény módosítását, az irányítás átszervezését.

A politikus ugyanakkor úgy értékelte: a módosítás lényegi változtatást nem hozna azzal, hogy számos területet a Magyar Olimpiai Bizottságtól (MOB) visszaadna a szaktárcának.

Legyenek nyilvánosak a pénzügyek

A képviselő arra kéri Orbán Viktor miniszterelnököt: tegye nyilvánossá a sportért felelős államtitkárság, valamint a MOB szakmai és pénzügyi beszámolóit a többi közt a riói olimpiáról, valamint az elmúlt évek tevékenységéről.

Ikotity István a sportszövetségek költéseinek és szakmai terveinek megismerhetőségét is követelte, de azt is kérte:

a kormány és a Magyar Labdarúgó Szövetség közösen készítse el a futballakadémiák szakmai értékelését,

mert azok a hatalmas közpénzfelhasználás ellenére sem működnek megfelelően – mondta.

A politikus arra is választ várt, a társasági adókedvezményből 2011 óta a sportra rendelkezésre álló mintegy 300 milliárd forintból mennyi jutott az egészségmegőrzést szolgáló szabadidősportra.

Ikotity István azt kérte Orbán Viktortól, hozzák nyilvánosságra a sportköltéseket Forrás: MTI/Soós Lajos

Legyen a szakmáé a sportvezetés

Ikotity azt is szorgalmazta, hogy a tizenhat kiemelt sportággal foglalkozó szakmai egyeztetéseken az ellenzék delegáltjai is helyet kapjanak.

- fogalmazott, visszásnak ítélve, hogy szerinte a politikai erő dönti egy-egy sportág támogatásának mértékét.