Önkéntes napot tartott a Telekom

fenntarthatóság, Telekom, önkéntes nap
Magyar Telekom önkéntes napja
Vágólapra másolva!
A Magyar Telekom és tagvállalata, a T-Systems Magyarország önkéntes napot szervezett október 15-én. Az országos megmozduláson a vállalatcsoport több, mint 1000 munkatársa és családtagjaik vettek részt. Országszerte 29 helyszín - köztük számos közterület és szociális intézmény épülete, környezete - újult és szépült meg.
Vágólapra másolva!
A Budakeszi Vadaspark is a helyszínek között volt. Forrás: Magyar Telekom

Fákat ültettek, szemetet szedtek, volt, ahol még betonoztak is

Az esemény keretében elsősorban fákat és bokrokat ültettek a vállalatcsoport munkatársai, de emellett végeztek környezetrendezési, valamint karbantartási munkálatokat is.

A nap végére több mint 1000 fával és cserjével gyarapodott az ország

és a hello holnap! pagony névre keresztelt virtuális erdő, ahova bárki feltöltheti ország bármely pontján a saját maga által ültetett fát, fákat. A vállalatcsoport történetében ez az esemény a legnagyobb szabású önkéntes akció mind a résztvevő munkatársak számát, mind a földrajzi kiterjedését tekintve.

Win-win helyzet

A Telekom – már több mint 10 éve – kiemelt figyelmet fordított a fenntarthatóságra, ezen belül a társadalmi támogatási és önkéntes programjainak kiválasztására és megvalósítására.

Ezért ösztönözzük vállalaton belül az önkéntes munkát és ismerjük el a kollégáink jobbító szándékát"- mondta el Christopher Mattheisen, a vállalatcsoport vezérigazgatója.

Christopher Mattheisen, a Telekom csoport vezérigazgatója is csatlakozott az önkéntesekhez. Forrás: Magyar Telekom

„Így csak a tavalyi évben 10 önkéntes programot valósítottunk meg, amely alkalmakon munkatársaink közel 22 millió forint elvi önkéntes hozzájárulást nyújtottak a társadalomnak. A 2016-2020-ig terjedő fenntarthatósági stratégiánkban pedig célul tűztük ki, hogy a társadalom számára nyújtott ilyen típusú hozzájárulásunkat tovább növeljük:

50 ezer önkéntes munkaórát szeretnénk végezni és továbbra is karbonsemlegesen kívánunk működni.

A mai önkéntes nap ennek a célkitűzésnek a része." – tette hozzá a vezérigazgató.

Somorjai Éva, a Telekom humán vezérigazgató-helyettese Gödöllőn ültetett fákat. Forrás: Magyar Telekom

Ehhez a célkitűzéshez illeszkedik a mai önkéntes munkánk is. – emelte ki Somorjai Éva, a Telekom humán vezérigazgató-helyettese. „Ezért is kérdezzük meg minden évben munkatársainak, hogy milyen típusú önkéntes munkát szeretnének végezni, hiszen alapvető célunk, hogy minden kolléga azt a tevékenységet végezze, amelyet leginkább jónak, hasznosnak gondol önmaga és egyben a társadalom számára."

29 helyszínen dolgoztak az önkéntesek

  • Budapesten és környékén több mint 600 önkéntes dolgozott és szépített 9 – 7 fővárosi és két agglomerációs - helyszínen iskolaudvart és közterületet.
A leveleket is összegyűjtötték a Budakeszi Vadasparkban. Forrás: Magyar Telekom

  • Észak –Alföld szépítésében egy vásárosnaményi, két nyíregyházi és két debreceni helyszínen dolgoztak a kollégák.
  • Az észak-kelet magyarországi régióban, Miskolcon két helyszínen is dolgoztak az önkéntesek: az Üteg utcai telekomos épület mellett fákat ültettek a Szimbiózis Alapítvány lakóotthonának, továbbá az Autistic Art Alapítvány által támogatott Miskolci Autista Alapítvány Szakáld községben lévő lakóotthonának területén is.
  • Dél-Nyugat Magyarországon, Szentlőrincen, Pécsváradon a Gesztenyés és a Vár utcai óvodákban, valamint a Dózsa György utcai Gondozási Központban végeztek önkéntes tevékenységet.
  • Dél-Alföldön Szegeden a Gemma Szociális Szolgáltató Központ és Fejlesztő Iskola területén, Szolnokon a Szandaszőlősi Általános Iskola területén
  • Nyugat-Magyarországon Győrben a Gyepszél utcai Márvány Óvodánál és az új Bácskai úton, Sopronban a Telekom VOLT fesztivál helyszínén, a Lővér Kempingben és a Százszorszép bölcsödében, valamint Mocsán az Arany János Általános Iskolánál.