Zsidózás, félelemkeltés, nyilas jelképek: eltitkolt film a Jobbikról

Szegedi Csanád a Keep Quiet című dokumentumfilmben
Vágólapra másolva!
Bár már fél éve bemutatták a világ egyik legrangosabb és legelismertebb filmfesztiválján, a New York-i Tribeca fesztiválon, eddig senki nem beszélt Magyarországon a Maradj csendben! című filmről, ami a Jobbik belső életét és valódi politikáját mutatja be döbbenetes részletességgel. A filmet a Ripost fedezte fel.
Vágólapra másolva!

2016 áprilisában a New York-i Tribeca filmfesztiválon nagy érdeklődés mellett mutatták be azt a dokumentumfilmet, amelyik a szélsőjobboldali párt, a Jobbik igazi arcát ábrázolja. A Maradj csendben! című alkotás Szegedi Csanád történetét meséli el, aki korábban a Magyar Gárda és a párt alelnöke volt, de zsidó származásának napvilágra kerülése után kilépett. A Tribeca fesztivált Robert de Niro alapította, ez a világ egyik legelismertebb és legrangosabb filmes fesztiválja. Olyan hírességek szoktak beülni a vetítésekre, mint Bruce Willis, Uma Thurman, Nicole Kidman vagy Katie Holmes.

Magyarországon eddig nem tudtak róla

A filmben végig náci pártként emlegetik a Jobbikot, olyan politikai alakulatként, amelyik tudatosan használja a II. világháború alakulatainak jelszavait és az arra megszólalásig emlékeztető jelképeket. A műben Szegedi Csanád arról is beszélt, hogy direkt választottak olyan szimbólumokat,

amik a nyilasokéra emlékeztetnek,

de mivel nem teljesen azok, ezért nyugodtan lehet majd mondani, hogy ők senkit sem akarnak megfélemlíteni.

A csattogó bakancsok, a szélsőséges militáris csoportok felvonulása valósággal sokkolta a külföldi nézőket. Nemcsak az Egyesült Államokban, hanem világszerte azokban az országokban, ahol a Maradj csendben! című dokumentumfilmet máris bemutatták. A magyar média egyelőre nem számolt be a dokumentumfilmről, és arról sincsen információ, hogy valaki a forgalmazását tervezné.

Vona kettős élete?

A film hitelét elsősorban az adja, hogy a Jobbik alelnöke, a pártból zsidó származása miatt távozott Szegedi Csanád mondja el véleményét

Vona Gábor kettős életéről és álszent politikájáról.

A filmet elemzők külön rámutatnak, hogy a felvételeken jól látszik, miszerint a Jobbik és szimpatizánsai a zsidók gyalázása közben mennyire gyakran használnak muszlim jelképeket, ruhadarabokat, mint például a felvételen jól látható sál, a pártelnök Vona Gábor nyakában.

A Jewish Week úgy írt a filmről, hogy egy nagyszerű nem fikciós alkotás, ami egy kegyelemről és intelligenciáról szóló történetet mond el. Az alkotók ügyesen mutatják be, hogyan tud egy kultúra felfalni egy másikat, és ezzel a továbbiakban együtt élni – erről már a Slant Magazine írt. Ez egy, a teljes figyelmet mélységesen lekötő dokumentáció (3.75 pont a 4-ből) – vélekedett „A maradj csendben"-ről a This Week in New York nevezetű újság.