Leszakadt az álmennyezet egy szolnoki postán

Vágólapra másolva!
Leszakadt az álmennyezet Szolnok belvárosában, a Baross úton levő 1-es posta ügyfélterében hétfőn késő este - erősítette meg a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője kedden. Úgy tudni, a balesetben nem sérült meg senki.
Vágólapra másolva!

S. Tóth Anikó elmondta: az esetről hétfő este háromnegyed 11 után érkezett jelzés a szolnoki katasztrófavédelem ügyeletére. A helyszínre érkező tűzoltók a leszakadt álmennyezeten kívül tűzre vagy elektromos meghibásodásra utaló nyomot nem találtak.

Kardos József, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) Észak-alföldi Mentőszervezete megyei kirendeltségének vezetője azt mondta: nem érkezett jelzés a mentőkhöz az eset miatt.
A postán bizonytalan ideig szünetel az ügyfélfogadás, az embereket más postákra irányítják.

A Magyar Posta Zrt. azt közölte, hogy vizsgálják az álmennyezet leszakadását, és megkezdték a helyreállítást.