Az Együtt Nagy Imre szobránál emlékezett

Nagy Imre szobra a Kossuth téren, háttérben a parlament
Vágólapra másolva!
A budapesti Vértanúk terén tartott megemlékezést az Együtt, melynek végén virágokat helyeztek el Nagy Imre szobránál.
Vágólapra másolva!

Molnár Tibor, a párt elnökségi tagja arról beszélt, hogy elsősorban a mindennapok szabadságának hiánya vezetett az 1956-os forradalom kitöréséhez. Azt mondta, hogy az embereknek elegük lett az egypártrendszerből, a propagandából, a személyi kultuszból és a másként gondolkodó karakterek legyilkolásából.

Bár a szabadságharc elbukott, az ország két hét alatt megváltozott, a "forró ősz" ugyanis megmutatta, hogy

– mondta Molnár Tibor.

Szerinte 1989 elhozta a vágyott nyugati demokráciát, ezzel azonban a nép nem tudott élni, mert hagyta, hogy "egy erőszakos csoport és annak vezére magát a nemzeti érdekek egyedüli képviselőjének hazudva elfoglalja és a saját képére formálja" az államot.

Az Együtt elnökségi tagja szerint 1956 magyarjai azt mondanák a jelenlegi rendszerre, hogy elég volt belőle. Ma azonban még annál is többre van szükség, mint hatvan éve, ugyanis most nem külső hatalom telepedett rá az országra, hanem belülről fakadnak a problémák – mondta Molnár.

Molnár Tibor beszéde után az Együtt politikusai és szimpatizánsai egy-egy szál fehér rózsát helyeztek el Nagy Imre emlékművénél.