Vádemelés készül az M0-son talált halott nő ügyében

Vágólapra másolva!
Vádemelési javaslattal lezárta a nyomozást a rendőrség az M0-son talált nő megölése ügyében. A gyilkossággal egy 38 éves férfit gyanúsítanak.
Vágólapra másolva!

Lezárta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozást az M0-son tavaly decemberben talált halott nő ügyében, és vádemelést javasolnak az illetékes ügyészségnél a gyilkossággal gyanúsított 38 éves férfi ellen – közölte a rendőrség.

Az ügy előzménye, hogy állampolgári bejelentés alapján

egy női holttestet találtak még tavaly december 11-én az M0-s autóúton, a gyáli lehajtó közelében.

A vizsgálat szerint a nő gyilkosság áldozata lett.

A nyomozók azonosították, majd 2015. december 12-én Albertirsán elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható S. Lászlót.

A 38 éves csévharaszti férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte,

pár nappal később a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.