Nem tartják méltatlannak a posztjára az elítélt polgármestert

Gyenes Levente
Vágólapra másolva!
Bizalmat szavazott a gyömrői képviselő-testület a tavasszal jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt Gyenes Levente polgármesternek, aki akkor lemondott ugyan tisztségéről, de az augusztusi időközi voksoláson újraválasztották. A kormányhivatal szerint most is le kellene mondania, a Belügyminisztérium szerint viszont nem.
Vágólapra másolva!

Bizalmat szavazott Gyenes Levente gyömrői polgármesternek rendkívüli ülésén a helyi képviselő-testület annak ellenére, hogy a Pest megyei kormányhivatal szerint a városvezető méltatlanná vált posztja betöltésére, s távoznia kellene.

Gyenes Leventének bizalmat szavazott a képviselő-testület Forrás: Gyenes Levente Facebook oldala

Gyenes Levente - aki a Gyömrő 2000 Kör színeiben lett polgármester - közölte, hogy a kormányhivatal által kezdeményezett méltatlansági eljárás lefolytatása őt igazolja, hiszen a 12 tagú testületből az ülésen jelen lévő 11 képviselő közül 9-en igennel voksoltak a maradására.

A kormányhivatal szerint mennie kellene

A kormányhivatal azért kezdeményezte az eljárást, mert a polgármestert tavasszal jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték adócsalás és magánokirat-hamisítás miatt, s noha azt követően lemondott posztjáról, az augusztus végi időközi választáson újra nyert.

A kormányhivatal szerint Gyenes méltatlanná vált, ezért szeptember végéig távoznia kellett volna.

A régi-új polgármester ezzel szemben a Belügyminisztérium szakmai állásfoglalását idézve úgy látja, az időközi választással új tisztség keletkezett, amit méltatlansággal megszüntetni nem lehet.

A Pest megyei kormányhivatal a történtekre reagálva azt közölte:

megvárják a gyömrői képviselő-testület döntéséről szóló írásos tájékoztatást, csak azután "lépnek",

álláspontjuk ugyanis változatlan: Gyenes Levente méltatlan a posztjára. Valószínűleg a közigazgatási bírósághoz fordulnak - jelezték.