Második világháborús bombát találtak a budai Várban

Vágólapra másolva!
Második világháborús bombát találtak a budai Várban, a karmelita kolostor felújításánál. A környék egy részét lezárják – közölte Kürti Dezső, a Magyar Honvédség tűzszerészezredének parancsnokhelyettese.
Vágólapra másolva!

Kürti Dezső elmondta: az építkezésen egy

szovjet rombolóbombát találtak, amelynek gyújtószerkezetét ki kell szerelni.

Ez harminc lakást, egy gyógyszertárat, egy pénzváltót és egy cukrászdát érint.

Lezárják a területet a Hunyadi János úti sorompónál, a várfal alatti két sétányt, és részben a Szent György teret is. A rendőrség megkezdte a terület lezárását.