Három férfi egy dunavarsányi rendezvényháznál ütött meg egy férfit, miközben pénzt követeltek tőle.
A motoros társaság három tagja szombat este jelent meg annál a rendezvényháznál, amit áldozatuk üzemeltetett. Egyikük, egy 51 éves férfi egy korábbi elszámolási vitára hivatkozva több mint 6 millió forintot követelt a férfitől - olvasható a rendőrség honlapján.
A szavakat tettek követték. A hangadó
először egy bukósisakkal ütötte meg, miközben a pénzt követelte,
majd társaival - a tartozás kikényszerítése céljából - meg is fenyegették és jól megverték.
A rendőrök elfogták a három motorost és a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságra vitték őket, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették a csoportot. Az illetékes bíróság 2016. október 31-én elrendelte az előzetes letartóztatásukat.
A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya önbíráskodás megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az 51 éves szigethalmi, 37 éves tököli és a szintén 37 éves budapesti lakos ellen.