Zenei Csodák Palotája épül a Ligetben

Liget projekt
Web
Vágólapra másolva!
Bemutatták az Origónak a Liget-projekt egyik kiemelt beruházásának – a Magyar Zene Házának – részletes terveit.
Vágólapra másolva!
A Magyar Zene Háza látványterve Forrás: Városliget Zrt.

„Minden a tervek szerint halad...”

– reagált Baán László miniszteri biztos arra a kérdésre, hol tart jelenleg a park átfogó fejlesztése. Hozzátette:

a cél az, hogy a megújult Liget a saját, több mint száz éves hagyományai alapján egy egész Európában egyedülálló komplexitású, kulturális-rekreációs városi térré váljon.

Baán László, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa és Batta András, a Magyar Zene Háza Projekt vezetője Fotó: Adrián Zoltán - Origo

A miniszteri biztos kitért arra is, hogy maga

a projekt egy 10-15 éven belül nemzetgazdaságilag is megtérülő kulturális beruházás,

és a megújult Városliget egy nemzetközileg is kiemelkedő, jelentős többletbevételt generáló turisztikai vonzerővé válik Budapest, az ország számára.

Az egykori Hungexpo-épületek helyén épül fel a Magyar Zene Háza Forrás: Városliget Zrt.

Baán László elmondta: a Városliget jelenlegi mintegy hétezres faállományának csupán 3%-a – vagyis

nagyjából 200 fa – érintett az építési területeken, és ezekről az építési területekről valamennyi egészséges fa átültetésre kerül.

Kizárólag a beteg egyedek kerülnek kivágásra, amiről minden egyes esetben szakértői konzílium dönt majd, de ezek az egyedek is sokszorosan pótolva lesznek, 10-15 éves, előnevelt, koros fákkal.

A zöldfelület a jelenlegi 60%-os arányról 65%-ra nő majd a Ligetben,

ami a miniszteri biztos tájékoztatása szerint minden nehézség nélkül megvalósítható, hiszen ma a Liget több mint egyharmada lebetonozott felület: ennek rovására sok tízezer négyzetméterrel több zöld lesz majd parkban.

Jelenleg a Liget egy jelentős része nem park, hanem egy óriási ingyenparkoló: napi másfél-kétezer autó számára hatalmas lebetonozott felületek vannak kihasítva a parkból.

Ezek nagy része ismét zöldfelület lesz, valamint a Ligetet – a projekt vezetői szerint – súlyosan terhelő és egyben csúfító felszíni parkolást mélygarázsok fogják kiváltani.

A projekt egyik fundamentuma egyébként is az, hogy a parkra óriási környezeti terhelést jelentő autóforgalmat radikálisan csökkentsék, ezért a Ligeten napi több mint tízezer autót átengedő Kós Károly sétány forgalom előli lezárása is a terv része.

A Magyar Zene Háza Budapest legújabb zenei centruma lesz, a Liget belső részén, a Városligeti-tó mellett, a Vajdahunyad vára és a Műjégpálya épülete közelében. Az épület tervezője a japán sztártervező, Sou Fujimoto, akit a Wall Street Journal 2014-ben a világ leginnovatívabb építészének nevezett.
A Zene Házához üveg oldalfalakat tervezett az építész, melyek vizuálisan olyan érzést keltenek, mintha az ember a szabadban sétálna. A tervező több modern, környezettudatos megoldást is tervezett a városligeti épületbe: a meleg vizet részben a tetőn elhelyezett napkollektorok biztosítják, a szobák szellőztetése és légkondicionálása is természetes úton történik, és az esővíz is az utolsó cseppig felhasználásra kerül majd.

Ez lesz a zenei Csodák Palotája

Batta András, a Magyar Zene Háza projekt szakmai vezetője és Horn Márton, a projekt vezetője mutatták be, milyen is lesz majd Budapest legújabb zenei centruma. Szerintük

a komplexum részben egy zenei Csodák Palotája lesz,

az állandó kiállítás részeként ugyanis meg lehet majd ismerni a hang, a zene fizikáját, keletkezését és feldolgozását, és a zenének az ember életében betöltött szerepét is. Az interaktív állandó kiállításon a hang természetének bemutatásával, illetve zenetörténeti ismeretek közvetítésével a zene megismerhetővé és átélhetővé válik, így a Magyar Zene Házában tett séta egyszerre szórakozás és tanulás lehet mindenki számára. Batta András szerint az egész magyar zenei életnek segít majd a Magyar Zene Háza, hiszen

olyan emberekhez is eljuthat a zene és azon belül is a különböző műfajok, akiket eddig nem értek el.

– tette hozzá a projekt szakmai vezetője.

Batta András, a Magyar Zene Háza Projekt vezetője. Fotó: Adrián Zoltán - Origo

A földszinti rész a „vonzás” szintje az előadó-művészeteké, itt egy kisebb koncert-, illetve előadóterem is helyet kap. Itt olyan programokat szerveznek majd, melyek összhangban állnak a ház tartalmával és az alapkoncepcióval: az ismeretterjesztéssel, valamint a zene megszerettetésével – a világ zenéjének széles skáláját mutatják be itt a tervek szerint.

A föld alá került a „varázs” szintje, amely különleges élményeket kínál az elsősorban családoknak szóló, főként a magyar zenét bemutató állandó kiállítás és az egy-egy zenei korszakot, stílust részletesen feltáró időszaki kiállítások formájában. Ezen a szinten beléphetünk a különleges hangdómba is.

A felső szint a „világosodásé”, ahol múzeumpedagógia kap helyet, fiatalok jöhetnek csoportosan, és rendhagyó zeneórákon vehetnek részt, helyet kap egy multimédiás zenei könyvtár, illetve egy alkotóműhely, vagy – ahogy ők hívják – egy „Lab” is, amely a zenéhez kapcsolódó projektcsapatok kutatómunkáját segíti.

– tette hozzá Batta András.

A Magyar Zene Háza látványterve Forrás: Városliget Zrt.

Kívül-belül kihívást jelent a kivitelezés

– mondta a leendő épületről Horn Márton, a Magyar Zene Háza projektvezetője. A koncerttermek természetesen függönyözhetőek, így ha szükséges, a termek elsötétíthetők.

A Magyar Zene Háza helyileg a Városligeti-tó mellett, az egykori, immár lebontásra került Hungexpo-irodaházak helyére épül,

amely terület körbekerítve évtizedekig tízezer négyzetmétert hasított ki a parkból, amit most teljesen megújítva visszakapnak majd a Liget látogatói. Ezeket az elbontott épületeket nyilván senki sem sajnálja, de itt működött az utóbbi néhány évben a Kertem is, amelynek bezárásától sokan tartottak, nem akarván elveszíteni a kedvelt szabadtéri vendéglátóhelyet. Ezzel kapcsolatban Horn Márton így fogalmazott:

Lesz hangdóm, de mi az?

Az intézmény különleges helyszíne lesz a hangdóm. Itt a természet hangjaitól kezdve egészen a szimfonikus hangversenyekig számos darabon keresztül tárul majd fel az érdeklődők számára a hangok és a zene sokszínűsége.

A félgömb alakú, közel 200 hangszóróval felszerelt zenei tér egyedülálló lesz Európában.

A hangdóm további különlegessége, hogy vetíteni lehet majd a kupolájára, így nemcsak hangok, de filmek segítségével is átélhetjük azt, ahol éppen járunk, legyen az egy koncertterem, vagy akár egy őserdő.

A Magyar Zene Háza látványterve Forrás: Városliget Zrt.

Edutainment, future proof és tehetségkutatás

A zenei centrum egyik fontos küldetése az edutainment, a játszva tanítás. A cél az, hogy a kiállítás segítse az adott témában való elmélyülést, az ismeretanyag elsajátítását, de eközben szórakoztassa is a látogatókat. Mindezt szeretnék úgynevezett future proof megoldásokkal elérni, ami annyit jelent, hogy a tárlatok kialakításánál ügyelnek arra, hogy a kiállítási tartalmak évek múlva is megfelelő élményt legyenek képesek nyújtani, technikailag stabilak, megjelenésre pedig korszerűek maradjanak.

Azon túl, hogy például sétálhatunk majd a „saját” fülünkben, vagy megismerhetjük közelről a hangképzést,

12 tematikus élménykör vezeti majd a látogatót végig a zene legfontosabb történelmi állomásain.

Mindemellett a kiállítás arra is lehetőséget ad, hogy akár saját tehetségünket is felismerhessük; erre egy

külön stúdiót alakítanak ki, ahol a látogató felmérheti, mennyire tehetséges, mennyire van érzéke a zenéhez.

Az egész ház olyan modern és látványos lesz, hogy reményeik szerint már az épület is maradandó élményt fog nyújtani. Az interaktív felületek, mobilapplikációk, vizuális és audioelemek, a különböző vetítések, az épített installációk és nem utolsósorban az egyedi kiállítási tárgyak, könnyűzenei koncertek mind-mind azt segítik, hogy az intézmény a fiatalok számára is izgalmas hely legyen.

2018-ra készül el a Magyar Zene Háza

A komplexummal kapcsolatban Baán László azt mondta, hogy a kiviteli tervek elkészültek, az építési engedély megvan, a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési pályázatot kiírták, tehát valamennyi feltétel adott ennek a tartalmában és megjelenésében is világszínvonalú épületnek a megvalósításához. Így

2017 elején megkezdődhet a Magyar Zene Házának építése. Az épület a tervek szerint 2018 tavaszára készül el.