Kósa: Lelkiismereti kérdés az alaptörvény megszavazása

Vágólapra másolva!
A Fidesz frakcióvezetője lelkiismereti kérdésnek nevezte az alaptörvény hetedik módosításának megszavazását. A letelepedési kötvények megszüntetéséről azt mondta, jelentéktelen ügy az alaptörvény módosításához képest, ezért nem is tartja indokoltnak a jobbikos javaslatot, miszerint az alaptörvény módosítása előtt szavazzanak róla. 
Vágólapra másolva!

Kósa Lajos az M1 reggeli műsorában azt mondta: ki akar olyan helyzetbe kerülni, hogy azt lehessen rá mondani, amikor bajban vagyunk, nem lehet rá számítani? "Milyen képviselő, milyen ember" az, akire az ország védelmében nem lehet számítani? – fogalmazott.

A fideszes politikus utalt a Jobbik-elnök Vona Gábor korábbi nyilatkozatára, amelyben azt mondta: aki nem vesz részt az alaptörvény-módosításban, az "hazaáruló".

Kósa Lajos ezen felül

"minimum ízléstelennek" nevezte összekötni a módosítást a letelepedési kötvényekkel,

mondván, a két dolognak semmi köze egymáshoz.

Hozzátette: a Miniszterelnökséget vezető miniszter már májusban bejelentette, hogy felülvizsgálják a letelepedési kötvények ügyét, mert az ország finanszírozásához már nincs szükség rájuk.

Kérdésre válaszolva Kósa Lajos közölte:

bízik abban, hogy az alkotmánymódosításnak meglesz a szükséges parlamenti többsége.

A Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a frakcióvezető azt mondta: a törvényalkotási bizottság elé a frakciókkal történt egyeztetés alapján már egy nagyon átgondolt szöveggel került az alaptörvény-módosítási javaslat. A szöveget még az LMP is elfogadhatónak nevezte, nekik politikai problémáik vannak – tette hozzá.


Kósa: Nincs ok módosítani a menetrendet

A Fidesz-frakció szerint a letelepedési kötvény jelentéktelen ügy az alaptörvény módosításához képest, ezért

nem indokolt, hogy jobbikos javaslatra az alkotmánymódosítás előtt szavazzanak a letelepedési kötvény megszüntetéséről

– mondta Kósa Lajos, a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője a házbizottság hétfői ülése után tartott sajtótájékoztatóján.

Elmondta: a Jobbik kérésére rendkívüli ülést tartott a házbizottság, mert az ellenzéki párt kezdeményezte, hogy a letelepedési kötvény megszüntetésével kapcsolatos törvényjavaslatukat az Országgyűlés házszabálytól való eltéréssel úgy tárgyalja, hogy a szavazást még kedden, az alaptörvényről szóló határozathozatal előtt tartsák meg.

Kósa Lajos ugyanakkor jelezte, a házbizottság nem támogatta ezt a kezdeményezést, a Fidesz-frakció megítélése szerint semmi indoka nincs a rendkívüli tárgyalásnak.