A lakásunkból csak úgy lesétálunk a Duna-partra

2016.11.08. 13:57

Akkora építkezés indul hamarosan Budán, amilyet nagyon rég nem látott már ez a város. A Kopaszi-gát mellett felépülő több mint félmillió négyzetméternyi BudaPart egy új dél-budai városnegyednek épül. Egy kisebbfajta felhőkarcolóval megbolondítva. Hogy ez miért jó, és kell-e egyáltalán? Erről beszélgettünk Árendás Gergellyel, a Property Market Kft. ügyvezetőjével.

A legelején fontos leszögezni: a klassz Kopaszi-gátnak semmi baja nem lesz. Marad az öböl, maradnak a kacsák, maradnak az éttermek, a kocogók, a latte és marad minden. A Kopaszi-gát mellett, a Budafoki út – Dombóvári út kereszteződésétől indulna az építkezés. Tehát ott születik meg az új városnegyed, ahol most egy teljesen üres placc van. 

Irodák és lakások egyaránt helyet kapnak majd a BudaParton – nagyjából fele-fele arányban. Ez azt jelenti, hogy ütemenként 2-300 lakást terveznek, mellé pedig 300 ezer négyzetméternyi irodát. Nem lesznek monolitikus, unalmas tömbök. Ellenben lesz változatos utcakép. Itt ugyanis olyan lakóházak is épülnek, amelyeknek lesz 5 és 14 emeletes része is. A beépítési koncepción egyébként egy fiatal dán irodával, az Adepttel dolgoztak együtt, "akik nagyon friss ötleteket és friss megközelítéseket hoztak, amelyek mind tovább emelik a projekt egyediségét". 

Így például első blikkre talán keszekuszának tűnhetnek az utcák, vagy mondjuk cikcakkosnak, ha rápillantunk a tervekre, "ám ezek valójában csak azért lesznek ilyenek, hogy az autósoknak még csak lehetőségük se legyen majd a felgyorsításra, hiszen hatvan-nyolcvan méter után már irányt kell váltaniuk. Nincsenek több száz méteres egyirányú utcák." Ez is a dánok ötlete például. 

A lakások kialakításában nem kell semmilyen valóságtól elrugaszkodott megoldásra számítani, ahogy az ügyvezető fogalmazott "nem szabad és nem is kell forradalmat csinálni, egyszerűen magas minőségben ki kell szolgálnunk azokat a vevői igényeket, amelyeket érzékelünk a piacon". Azt azért tegyük hozzá gyorsan, hogy maga a környezet viszont igen csak extra lesz: nem nagyon van máshol olyan a városban, hogy a lakásunkból csak úgy lesétálunk a Duna-partra, hiszen máshol ott húzódik a többsávos rakpart a maga autóforgalmával. Meg persze lesznek üzletek, kávézók és éttermek, sőt még egy strand is – elvégre az öböl vízminősége kiváló. Nagyméretű, hagyományos „pláza" viszont nem lesz – szerencsére. Akad majd tehát minden, amire több mint tízezer itt élő és itt dolgozó embernek szüksége lehet.

Az, úgy tűnik, már biztos, hogy 2018-tól költözhetők az első lakások, a teljes projekt megvalósítása pedig 8-10 évet vesz igénybe.

Na és hát az egyik legnagyobb extra: a magasház – szó szerint. Ugyancsak dán ötlet. Ehhez persze konzultálni kellett az itthoni várostervezőkkel is, de úgy tűnik, hogy nincs akadálya annak, hogy felhúzhassák Budapest legmagasabb épületét. Ez 120 métert jelent. Tele irodákkal. Itt még gond nélkül magasodhat egy ilyen épület anélkül, hogy zavarná a történelmi városközpont látványát, ugyanakkor "jól megjelöli ezt a dél-budai, egyetemekkel, tudásközpontokkal és irodaházakkal tarkított, dinamikusan fejlődő budapesti városrészt és az új városnegyedet".