Vizsgálatot indíthatnak Hillary Clinton ellen

2016.11.10. 18:14

Rudy Giuliani, a megválasztott amerikai elnök, Donald Trump egyik bizalmasa egy interjúban nem zárta ki, hogy vizsgálatot indítanak Hillary Clinton ellen a Clinton-alapítványnál feltételezések szerint elkövetett visszaélésekkel kapcsolatban, de hangsúlyozta, hogy a leendő elnöké a döntés.

Rudy Giulianit arról kérdezték, hogy vajon a leendő Trump-kormányzat vizsgálatot indít-e Hillary Cinton volt demokrata párti elnökjelölt ellen. Giuliani – akit az igazságügyi miniszteri poszt várományosaként emlegetnek – válaszát azzal kezdte, hogy ez "kemény döntés", de szerinte az igazságszolgáltatásnak mindenki számára egyenlő mércével kell mérnie. Hozzátette: "A mi politikánkban hagyomány, hogy a dolgokat lezárjuk. Ugyanakkor azt azért meg kellene nézni, hogy mennyire rossz dologról van szó. 

Clintont soha nem vizsgálták ki a több százmillió dollár miatt." 

Ezzel arra célzott, hogy egyes vádak szerint a Clinton-alapítványhoz érkező pénzek egy részét személyes célokra használták fel. 

Forrás: AFP/Brendan Smialowski

Giuliani arra a kérdésre válaszolva, hogy akkor is elfogadná-e az igazságügyi tárcát, ha az azzal járna, hogy nem indíthat vizsgálatot Clinton ellen, azt mondta: "ez az elnök döntése". Elmondta azt is, hogy körültekintően kell megvizsgálni a dolgokat, meglehet, hogy "a bizonyítékok nem is döntőek, és korábban túlzásokról volt szó, és ebben az esetben a legjobb elfeledkezni az ügyről és továbblépni".
A Clinton-alapítványt Bill Clinton hozta létre, amikor 2001-ben távozott a Fehér Házból. A karitatív szervezetet, amely eddigi tevékenysége során mintegy 2 milliárd dollárt kapott különböző adományozóktól. Trumpék arról beszéltek a kampányban, hogy Hillary Clinton semmit sem tett azon érdekellentét megszüntetéséért, hogy ő maga külügyminiszterként szolgált, miközben külföldről jelentős összegek érkeztek az alapítványhoz. 

A Fehér Ház szóvivője, Josh Earnest már szerdai sajtótájékoztatóján – szintén kérdésre válaszolva – azt mondta, hogy az amerikai politika hagyományai szerint az igazságszolgáltatást nem szokták politikai bosszúkra felhasználni.