Az MSZP megreformálná a választási rendszert

Molnár Zsolt, bizottsági ülés, mszp
Budapest, 2014. március 25. Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén a Képviselői Irodaházban 2014. március 25-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Az MSZP szerint a jelenlegi parlamenti választási rendszer nem jó, mert aránytalanul kedvez a legerősebb pártnak, ráadásul nem az országgyűlési pártok konszenzusával alakították ki. Az ellenzéki párt ezért több javaslatot terjeszt a többi párt, szakértők és nemzetközi szervezetek elé a rendszer átalakítására. Az első bemutatott javaslat szerint megszűnnének az egyéni mandátumok, csak megyei listákra lehetne szavazni, a pártokra leadott szavazatok és a parlamenti mandátumok közt egyenes arányosság lenne.
Vágólapra másolva!

Olyan, megyei listákon alapuló választási rendszerre tett javaslatot az MSZP, amelyben egyenes az arányosság a pártokra leadott szavazatok és a parlamenti mandátumok között. A párt által készített választási rendszert november 10-én, csütörtökön mutatta be Molnár Zsolt országgyűlési képviselő.

A párt országos elnökségének tagja a Választás Magyarországon: egy új alternatíva című konferencián azt mondta, a jelenlegi rendszer jelentősen aránytalan, szélsőségesen többségi, egy párt érdekei szerint épül fel. Torzak az egyéni választókerületek is, és mivel ezeket a hibákat nem lehet kis módosításokkal korrigálni, vitát indít az MSZP az új választási rendszerről - közölte.

Csak megyei listák lennének

Az egyfordulós rendszer megtartaná a 199 parlamenti képviselői helyet, amiből 196-ot a tizenkilenc megyei listán, hármat pedig határon túli listán osztanának ki. A megyei listán elnyerhető mandátumok számát lakosságszám-arányosan határoznák meg.

A megyei listán elnyerhető mandátumok számát lakosságszám-arányosan határoznák meg,

például Budapesten 34, Pest megyében 24, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 13, Nógrádban 4 mandátumot lehetne szerezni. A listaállításhoz a választók 1 százalékának támogatása lenne szükséges, például a fővárosban 3400, Nógrádban 1600 ajánlás kellene hozzá.

Egységesítenék a levélszavazatokat

A párt javasolja a levélszavazatok lehetőségének egységesítését, hogy minden, a szavazás napján külföldön tartózkodó élhessen vele, és ragaszkodnak a női kvóta bevezetéséhez is. Átalakítanák a kampánytámogatást is,

az 1 százalékos eredményt el nem érő listák állítóinak vissza kellene fizetniük a támogatást

az úgynevezett kamupártok kiszűrése érdekében. Indokoltnak tartják azt is, hogy megtiltsák a kormányzati és önkormányzati hirdetéseket kiírt választások esetén.

A Molnár Zsolt által bemutatott tervezetben az MSZP arányos, csak listás parlamenti választási rendszerre tesz javaslatot Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A szocialista politikus jelezte: kidolgoztak egy vegyes (egyéni választókerületi és listás) rendszert is, a jelenleginél több mandátummal, ezt később mutatják be.

Elküldik a többi pártnak, szakértőknek, szervezeteknek

Molnár Zsolt kérésre válaszolva elmondta, hogy javaslatukat megküldik a pártoknak, szakértőknek, nemzetközi szervezeteknek.

Minimum célkitűzésnek nevezte, hogy 2018-ig érjenek el eredményt a levélszavazás, a kamupártok és a választási hirdetések ügyében.

"Az egész rendszer átalakítása nehezebb" - tette hozzá.

Konszenzusos rendszer kellene

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője előadásában hangsúlyozta, hogy a mostani parlamenti választási rendszert az országgyűlés nem konszenzussal hozta létre, ezért szakmai vitát kell kezdeni arról, hogy miként lehet átalakítani.

Azt mondta, a parlamenti pártok konszenzusán alapuló választási rendszert kell kidolgozni.

Bárándy Gergely, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának alelnöke pedig azt mondta, a hatályos rendszer nem jogállami, mert előfordulhatott benne, hogy a parlamentbe bejutó ellenzéki pártok összességében több szavazatot kapnak, mint a kormánypárt, utóbbi mégis kétharmados többséget szerzett.