A mai napon nyílik az UNICEF Magyar Bizottság időszaki kiállítása, mely az elmúlt 70 év legfontosabb pillanatait foglalja össze a II világháborút követő megalakulástól egészen napjainkig. A kiállítás november 11. és december 11. között lesz látható a budapesti Mazel Tov-ban. A kiállításra a belépés ingyenes.

A kiállítás negyven, az UNICEF archívumában található képen mutatja be a szervezet munkáját, emellett bemutatásra kerül még a magyar bizottság megalakulásának rövid története és a szervezet adományszervezői munkája is.

A kiállítás célja, hogy bemutassa a látogatók számára a szervezet 70 éve tartó munkáját és együtt ünnepelje születésnapját a közönséggel.

A kiállítás kiemelten foglalkozik még az UNICEF ikonikus arcaival és bemutatja a legfontosabb ügyvezetőket is, többek között Maurice Pate-t, az UNICEF első ügyvezetőjét, a leghíresebb nagyköveteket, így Audrey Hepburn-t és a mai híres arcokat is, többek között David Beckham, Katy Perry és Shakira munkáján keresztül.

Audrey Hepburn is látható az UNICEF ma megnyílt kiállításán.Forrás: UNICEF

A kiállítás egy hónapja alatt (november 11. és december 11. között) a látogatók különböző programokon is részt vehetnek majd a budapesti Mazel Tovban – lesz rendhagyó Ébresztó-óra iskolásoknak illetve felolvasó estekkel is várják a látogatókat. Pontos információk az esemény Facebook-oldalán, a kiállítás pedig ingyenes.