Le akarta fizetni a börtönőrt a szombathelyi férfi

Vágólapra másolva!
Ötszázezer forintot ígért egy férfi egy börtönőrnek azért, hogy az segítsen börtönben lévő testvérének.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint a két férfi véletlenül találkozott az egyik szombathelyi pláza parkolójában, ott tette az ajánlatot a férfi, aki ellen most vádat emeltek. A börtönőr visszautasította, a férfi azonban adott neki egy papírt, amire felírta a testvére nevét, címét, és elmondta, hogy ők jómódúak, könnyen kifizetik a félmillió forintot, akár két nap alatt.

A börtönben dolgozó férfi ezután jelentette a felettesének, ami történt, a pénzt ígérő férfi ellen pedig eljárás indult.

Néhány napja az Origónak nyilatkozott először a most kinevezett börtönparancsnok. Az interjúban arról is beszélt, hogy a rabok hozzátartozói milyen leleményesek, többek között kolbászba rejtve is érkezett már telefon börtönbe.