Mind a teljes lakosság, mind a biztos pártválasztók körében továbbra is magabiztos a kormánypártok előnye – derült ki a Závecz Research novemberi közvélemény-kutatási eredményeiből. Ráadásul az iroda által megkérdezettek legnagyobb része a két év múlva esedékes választáson is arra a pártra szavazna, amelyet most is megnevezett.
Az elmúlt hónapban a pártok támogatottságában 1 százalékpontnál nagyobb mozgások nem voltak. A Fidesz októberben a választókorú népesség 28, most 27 százalékát tudta megszerezni. Előnye tetemes, hiszen az őt követő Jobbik negyedik hónapja 13 százalékos párt. Az MSZP támogatottsága ismét egy kicsit, 1 százalékponttal nőtt, így 11 százalékon áll. A DK a múlt hónapban 6, most 5 százalékot kapott.
Az LMP és az Együtt adatai nem módosultak mostanában, előbbi 3, utóbbi 2 százalékot ért el. E hónapban is három pártnak van 1 százaléka: a Liberálisoknak, a Párbeszédnek és a Kétfarkú Kutyapártnak. A politikától távolságot tartó választópolgárok aránya kismértékben emelkedett, 32-ről 34 százalékra – olvasható a Závecz Research közvélemény-kutató intézet honlapján.
A biztos pártválasztók csoportja ezúttal a választópolgárok 35 százalékát foglalja magában – értékelte a felmérések eredményeit a Závecz. Ebben az aktív és elkötelezett csoportban a Fidesz 44 százalékos, a Jobbik 21, az MSZP 16 százalékos támogatottsággal bír. A biztos szavazók 8 százaléka a DK támogatója.
Az LMP-nek 5, az Együttnek 3, a Liberálisoknak, a Párbeszédnek és a Kétfarkú Kutyapártnak 1-1 százalékos aktív szavazói tábora van – ezek a legérdekesebb eredményei a ZRI Závecz Research Intézet november első felében, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatásának.

Döntetlen a nyugdíjasoknál
A Fidesz a társadalom minden rétegében a legerősebb párt, ez alól egyetlen kivétel van. A nyugdíjasok körében tartja vele a lépést az MSZP, 24-24 százalékot érnek el, a Jobbik itt csak 6 százalékot vonz. A nemzeti radikális pártot a 30 év alattiak és a diplomások támogatják az átlagosnál nagyobb mértékben, e csoportokban 18-18 százalékos (a Fidesz többet, 26-27 százalékot kap ezekben a rétegekben, a szocialisták viszont kevesebbet, 3 illetve 10 százalékot).
A DK-t főképpen a fővárosban és az idős emberek között kedvelik, e csoportokban 8-8 százalékon állnak. Az LMP is Budapesten erős igazán, az itt élők 7 százaléka szavazna rájuk.
Határozatlanok az LMP-sek
A felmérés szerint a Jobbik híveinek elkötelezettsége mondható a legmarkánsabbnak, 77 százalékuk biztosnak tartja, hogy mostani preferenciájuk kitart a 2018-as parlamenti választásokig. Eléggé elszántak az MSZP támogatói is, 72 százalékuk úgy gondolja, hogy szavazatára biztosan számíthat a párt. A Fidesz és a DK tábora hasonló mértékben eltökélt, az előbbiek 67, utóbbiak 65 százaléka ígérte meg voksát a következő választásokra. Az LMP-sek kevésbé határozottak, éppen fele részük mondta azt, hogy 2018-ban is a pártra szavaz. Esetükben a valószínű voksolók aránya kifejezetten magas, 40 százalékos.

Fidesz-előny a bizonytalanoknál
A pártoktól jelenleg távolságot tartók egyelőre nem igazán nyitottak. Még leginkább a Fidesz jöhet náluk szóba, 14 százalékuk szerint előfordulhat, hogy a kormánypártra adják voksukat. A bizonytalan választópolgárok 7-7 százaléka az LMP-t és a Jobbikot említette lehetséges támogatandó pártként, míg 6-6 százalékuk az MSZP-t és a DK-t. A választók mostani véleményére alapozva nem zárhatók ki, hogy lesznek szavazók, akik pártot váltanak.
Ilyen mozgások a Fidesz és a Jobbik, valamint a szocialista párt és a Demokratikus Koalíció között lehetségesek, ha nem is nagy mértékben. A kormánypártiak egytizede szerint előfordulhat, hogy a Jobbiknak adják majd a voksukat 2018-ban, az ellenirányú mozgás esélye azonban jelentősebbnek látszik: a nemzeti radikális párt mostani táborának egyötöde számol a nagyobbik kormánypárttal is.
Az MSZP és a DK szavazóinak egymás felé való nyitottsága hasonló mértékű: mindkét táborban nagyjából egynegyednyien tartják elképzelhetőnek, hogy másfél év múlva esetlegesen átszavaznak – írja honlapján a Závecz Research.
A Závecz Research felmérését 2016. november 7. és 14. között, 1000 fő megkérdezésével készítette, akik együttesen az ország 18 éves és annál idősebb lakosságát képviselik.