Váratlan, radikális akciókat ígér a Tanítanék Mozgalom

pedagógustüntetés, Kölcsey Ferenc Gimnázium
Budapest, 2016. április 15. Törley Katalin, a Kölcsey Ferenc Gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnöke, a Tanítanék mozgalom képviselője bezárja a kaput a pedagógussztrájk kezdetén a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt 2016. április 15-én. A tiltakozást a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szervezte, és a civil közoktatási platform, valamint a Tanítanék mozgalom is támogatja. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A Tanítanék Mozgalom radikális, váratlan akciókat ígér még idén, de közben egyeztetne is az oktatási kormányzattal – például az új Nemzeti alaptantervről.
Vágólapra másolva!

Váratlan, radikális akciókat ígér még idén a Tanítanék Mozgalom – mondta Törley Katalin, a szerveződés egyik vezetője a Magyar Időknek.

Törley Katalin elmondta, ha kapnak meghívást, akkor minden nyilvános és demokratikus egyeztetésen részt vesznek, így a november végi konferencián is, ahol az új Nemzeti alaptanterv (NAT) koncepcióját tárgyalnák. Ám meghívást eddig nem kaptak.

Törley Katalin, a Kölcsey Ferenc Gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnöke bezárja a kaput a pedagógussztrájk kezdetén a Kölcsey előtt 2016. április 15-én Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Szerinte aligha lehet egy olyan komplex és alapvető koncepciót, amely egy új alaptantervet megalapozhat, egyetlen konferencián megvitatni. Ehelyett – vélekedett – az egyeztetéseket be kell vinni az iskolákba, a munkaközösségekbe, a tantestületekbe.

Úgy vélte, problémát jelent, hogy

szakmai körökben sem lehet sokat tudni az államtitkárság készülő tantervreformjáról, mivel a legjobb szakembereket és a terepen dolgozó pedagógusokat hagyják ki a kidolgozásából.

Jelezte: egy alternatív NAT-koncepció nem a Tanítanék Mozgalomtól, hanem a Civil Közoktatási Platformtól várható, amely mintegy 60 szakmai szervezetet tömörít.