Alkotmánybíró-választás: egymásnak esett a DK és az LMP

2016.11.22. 14:04

Az MSZP szeretné destabilizálni a magyar demokráciát és az országot az Alkotmánybíróság tagjainak megválasztása kapcsán, de a keddi voksolási folyamat teljesen legitim volt – mondta Kósa Lajos. Az ellenzéki pártok közül csak az LMP szavazta meg az AB új tagjait. Éppen emiatt nyílt színi vita alakult ki a DK és az ökopárt képviselői között az Országgyűlés sajtótermében.

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta: az Alkotmánybíróság tagjainak a megválasztása teljes mértékben törvényes volt. Szerinte egyszerűen hazugság, amit az ellenzék állít az üggyel kapcsolatban. Azt mondta, abban az esetben is megalakul a jelölőbizottság, ha abban az egyik frakció nem képviselteti magát. Csak abban az esetben nem lett volna érvényes a jelölés, ha a bizottság létszáma öt alá csökken. Mindezek alapján az MSZP destabilizálni szeretné az országot és a demokráciát – mondta a Fidesz frakcióvezetője. Szerinte teljes képtelenség, hogy illegitim lenne az AB tevékenysége. 

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője szerint az MSZP destabilizálni szeretneForrás: MTI/Kovács Tamás

Kósa: Az ellenzéknek nem voltak szakmai érvei

Az MSZP a tárgyalások során egyetlen nevet sem mondott, akit támogatnának, míg a Jobbik esetében voltak nevek, de azokat a Fidesz nem tudta elfogadni – mondta Kósa Lajos. Négy közös jelöltet fogadott el a parlament, akik között Kósa szerint nincsenek fideszes jelöltek. Két csoportra esett szét a parlamenti ellenzék. Van egy Gyurcsány–Vona–Molnár tengely, míg az LMP-vel meg lehet állapodni fontos kérdésekben – mondta Kósa Lajos. A megválasztott tagok egyike ellen sem tudtak érdemi kifogást emelni az ellenzéki politikusok. Ők is elismerték, hogy nem szakmai, hanem politikai kifogásaik vannak – mondta a Fidesz frakcióvezetője.

Összecsapott az LMP és a DK

Varju László, a Demokratikus Koalíció független országgyűlési képviselője azt mondta, hogy a szavazással tovább nőtt az Orbán-kormány hatalma. Szerinte az LMP a kormány oldalára állt, és kiiratkozott az ellenzék soraiból.

A DK sajtótájékoztatóján megjelent Szél Bernadett és Hadházy Ákos, Schmuck Erzsébet, valamint Schiffer András. Össze is vesztek, mivel a DK szerint az LMP lepaktált a Fidesszel. Az LMP szerint biztosították az AB függetlenségét, míg a DK szerint több tény is azt bizonyítja, hogy a megválasztott bírák nem függetlenek. Schiffer András szerint mindegyik jelölt független, és nem kötődnek a kormánypártokhoz. Schmuck Erzsébet szerint a DK nem tud kijönni abból a bozótharcból, amit maga épített föl.

Schiffer András is beszállt a vitábaForrás: MTI/Balogh Zoltán

Schiffer András szerint Varju hazudik ebben az ügyben, míg a DK-s képviselő azt mondta, hogy az LMP teszi ezt. Folyamatosan egymás szavába vágtak, és egymást vádolták azzal, hogy a másik miatt szerzett kétharmadot a Fidesz 2010-ben és 2014-ben. Az LMP konkrét tények megjelölését kérte Varjutól, hogy miért nem függetlenek a megválasztott alkotmánybírák. A DK-s politikus minderre a korábbi állításait ismételte meg. "Gyakorlatilag egyházellenes indulatokat szítanak fel, azt csinálják, amit az AVH-s szellemi elődeik" - fogalmazott Schiffer a vitában.

Hadházy védelmére kelt a bíráknak

Hadházy Ákos, az LMP másik társelnöke azt mondta: ha lesz olyan tény, ami megkérdőjelezi a független ítélethozatalt, akkor elgondolkodik, azonban most védelmére kel a bíráknak. Kifejtette: a DK az elmúlt napokban csak a bírák és a párt elleni hangulatkeltéssel foglalkozott. Szerinte az ellenzékkel ma az a baj, hogy egymástól szeretne elvinni szavazatokat és nem a kormánytól.

Varju László válaszul alkalmatlannak nevezte a megválasztott tagokat, bírálva Schanda Balázs egyházzal kapcsolatos egyik írását, továbbá Szabó Marcel és Horváth Attila személyét.

Eljárás és illegitimitás

Staudt Gábor, a Jobbik képviselője azt mondta, az eljárás miatt nem vettek részt a szavazásban. Hiába futtatták végig a jelölteket a parlamenten, nem volt korrekt az eljárás – mondta a politikus. A párt egyébként alkalmasnak tartja a jelölteket. 

Fodor Gábor, a Liberálisok elnöke azért szavazott nemmel, mert nem a jelöltek személyével nem értenek egyet, hanem az Alkotmánybíróság helyzetével. Szerinte a Fidesz olyan irányba változtatta meg az AB szerepét, ami a Liberálisok számára elfogadhatatlan, visszanyesték az alaptörvénnyel az AB jogait. Nem értünk azzal a szereppel, amit az AB elfoglal, nem tud ellensúlyt képezni a kormánnyal szemben” – vélekedett a politikus.

Az Együtt nem vette át a szavazólapot, és politikusai nem vettek részt a folyamatban. A párt illegitimnek tartja az Alkotmánybíróság működését, mivel 2011 óta a Fidesz nevezi ki a jelölteket – mondta Szelényi Zsuzsanna, az Együtt képviselője. Kijelentette, hogy nem bíznak az AB tagjaiban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK