Több kerület is befogadná a Vidámparkot

Tarlós István, körhinta, állatkert, vidámpark, hintaló
Vágólapra másolva!
Három fővárosi városrészben – Újpesten, Zuglóban és a XVI. kerületben – több helyszín is szóba jöhet a 2013-ban bezárt Vidámpark helyett egy új szórakoztató park nyitására.
Vágólapra másolva!

Wintermantel Zsolt, IV. kerületi polgármester szerint Újpesten két terület is kínálkozik azoknak a befektetőknek, akik vidámparkot építenének – írta a Magyar Idők. Az egyik ilyen a használaton kívüli, fővárosi tulajdonban lévő vízműtelep területe, a másik az Aquaworld melletti 13 hektáros terület.

Zugló az érdeklődő befektetőknek Rákosrendezőt ajánlotta, az önkormányzat ezt a Vasúttörténeti Park közelségével indokolta

a lapnak, illetve azzal, hogy könnyen megközelíthetővé lehetne tenni a helyszínt a kisföldalatti vonalának meghosszabbításával.

Persányi Miklós, az Állatkert igazgatója és Tarlós István főpolgármester Forrás: Origo

A XVI. kerületet ugyan befektető, érdeklődő még nem kereste meg szórakoztató park létesítésének szándékával, de az önkormányzat szerint szívesen értékesítenék ilyen célra a tulajdonukban lévő mátyásföldi reptér területét.

A Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint a közelmúltban nem érkezett megkeresés vidámpark létesítése ügyében. Mint arról akkor az Origo is beszámolt, a hat és fél hektáros városligeti Vidám Park 2013 szeptemberében zárta be kapuit.