Tarolnak az illegális gyógyszerek

Ez zsír! Nobel-díjas tudós fedezheti fel a hosszú élet titkát! A piros gyümölcsökben lehet a kulcs gyógyszer pirula tabletta
Vágólapra másolva!
Évi 320 millió doboz gyógyszert fogyasztanak a magyarok, sokan utcai piacokon és az interneten is vásárolnak – gyakran kétes eredetű, illegális, hamisított medicinákat.
Vágólapra másolva!

Tarolnak az illegális gyógyszerek, egyre több magyar keresi a gyorsan és könnyen hozzáférhető orvosságokat – írta a Magyar Nemzet. A lap szerint évente legalább 320 millió doboz gyógyszert fogyasztanak a magyarok, ebből mintegy 170 millió a vényköteles.

Évente 320 millió doboz gyógyszert fogyasztanak a magyarok – képünk illusztráció Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Az újságnak Ilku Lívia, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület gyógyszerhamisítás elleni munkacsoportjának vezetője elmondta:

riasztó adat, hogy a nem patikában vásárlók 26 százaléka az utcai piacokon, illetve vásárokon szerzi be a terméket, 17 százalék pedig interneten vásárol.

A szakember szerint a világ gyógyszerforgalmának 10 százaléka hamis medicina, és nehéz felvenni a harcot a hamisítók ellen. Kiderült, hogy Norvégiába, Svédországba és Finnországba is rendszeresen kerülnek magyar piacról származó készítmények, amelyeket illegálisan értékesítenek – írta a lap.