Országos fagy, igazi téli idő jön

Így védd ki a leggyakoribb téli megbetegedéseket Dr.Life
Vágólapra másolva!
Erőteljes hidegfronttal indul a jövő hét. Kedd reggel már országszerte fagyni fog és napközben is fagypont közelében lesz a hőmérséklet.
Vágólapra másolva!

Pénteken erősen felhős, párás idő várható. Délutántól az északi és a nyugati tájakon elszórtan alakulhat ki eső, szitálás. A keleti szél megélénkülhet. Reggel 0 és 7, délután 7 és 12 fok között alakul a hőmérséklet – írja előrejelzésében a Köpönyeg-hu.

Szombat hajnalban sokfelé válik párássá a levegő, sűrű ködfoltok is kialakulhatnak. Nappal a köd egy része tartósan megmarad. Néhol ködszitálás is előfordul. Reggel 1, délután 9 fok körüli értékeket mérhetünk. A változó irányú szél gyenge marad.

Vasárnap erősen felhős időre van kilátás, reggel ködfoltokkal. Napközben egyre inkább északnyugatira fordul és megerősödik a szél, amellyel egyre hidegebb levegő érkezik térségünkbe. Kisebb eső, majd estétől egy-egy hózápor is előfordulhat. 5 és 12 fok között alakul a csúcsérték.

Hétfőn az olykor viharossá fokozódó szél hatására csökken a felhőzet, egyre többfelé süt ki a nap. Elvétve fordulhat elő futó hózápor.

Markáns lehűlés várható, délután már csak 2 és 5 fok között lesz a hőmérséklet.

Kedden hideg és kristálytiszta időre számíthatunk. Reggel országos fagy valószínű, és délután is csak kevéssel alakul fagypont felett a hőmérséklet. Szikrázó napsütés ígérkezik.