Konténerbe szorult, meghalt egy fiú Pápán

Vágólapra másolva!
Egy ruhagyűjtő konténerbe szorult fiú testét találták meg Pápán, a rendőrség is nyomoz az ügyben. Az ilyen tartályokban egy nagyobb ruhás zsák is elakadhat, szabadulni szinte lehetetlen belőlük.
Vágólapra másolva!

Ruhagyűjtő konténerbe szorult holttestet találtak a járókelők péntek délelőtt Pápán, a Spartacus sportpálya mellett.

Ruhát kereshetett

Az áldozat egy 18 éves fiú, aki fejét már nem tudta kihúzni a fémtartály nyílásából, testét végül tűzoltók szabadították ki konténerből - írja az esetről elsőként beszámoló Veol.

A Veszprém megyei lap próbálta elérni a konténert üzemeltető A.S.A Magyarország Kft-t, egyelőre sikertelenül – egy másik üzemeltető megszólaltatott szakembere szerint viszont

az ilyen tartályok valóságos csapdának számíthatnak.

Egy nagyobb zsák is elakadhat szűk beobónyílásukban, nem véletlen, hogy a használtruha-tolvajok inkább csak kampós végű bottal próbálnak valamit kipiszkálni belőlük.

Nem történt bűncselekmény

Az Origo kérdésére a Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette, valóban találtak egy holttestet pénteken Pápán, a rendőrség pedig közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az ügyet – vagyis, nem merült fel bűncselekmény gyanúja.