Régi-új pártigazgató az MSZP-nél

Vágólapra másolva!
Tóbiás József korábbi pártelnök lett az MSZP pártigazgatója, fő feladata választási felkészülés megszervezése lesz - közölte az ellenzéki párt.
Vágólapra másolva!

Az MSZP közleménye szerint a volt pártelnök-frakcióvezető pártigazgatóvá választásáról az MSZP országos elnöksége egyhangúlag döntött.

A tájékoztatás szerint Tóbiás Józsefnek pártigazgatóként az operatív, szervezési feladatok felügyelete mellett

elsődleges feladata a párt választási felkészülésének megszervezése lesz.

Tóbiás József nyáron távozott posztjáról, miután az MSZP kongresszusa Molnár Gyulát választotta pártelnöknek. Molnár Gyula június végén az MTI-nek azt mondta, egy ideig ő maga látja el pártigazgatói feladatokat. Előtte Katona Tamás töltötte be ezt a posztot.

Tóbiás József már töltött be ilyen pozíciót: 2002 és 2004 között párt-, 2008 és 2014 között pedig frakcióigazgató volt az MSZP-ben.