Megszurkálták a rokonukat egy parkolóban

Lezárt ügy: emberölés kísérlete egy nyíregyházi parkolóban
Rokonuk autóját is megrongálták
Vágólapra másolva!
Vádat emelhetnek az ellen a két nyíregyházi férfi ellen, akik egy parkolóba csalták rokonukat és rátámadtak még áprilisban. Meg akarták ölni.
Vágólapra másolva!
Rokonuk autóját is megrongálták Forrás: Police.hu

Egy fiatal testvérpár az egyik nyíregyházi élelmiszer-áruház parkolójába beszélt meg találkozót az egyik rokonukkal április 9-én délután. A 33 és 37 éves férfiak arra készültek, hogy

megölik a 44 éves férfit,

akivel korábban összevesztek valamin. Azt nem tudni, hogy min. Áldozatuk a megbeszélt helyen várt rájuk. Ahogy megérkeztek,

már elő is vették a kést és többször megszúrták rokonukat,

aztán az autójának is nekimentek, amivel a helyszínre érkezett - írta meg a police.hu.

Itt estek neki Forrás: Police.hu

A férfi életveszélyesen megsérült, de nem halt meg. A rendőrök elfogatóparancsot adtak ki az ismeretlen helyen tartózkodó két férfi ellen. Két nappal később mindkettőjüket elfogták. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya

gyilkossági kísérlet megalapozott gyanúja miatt

indított nyomozást a két nyíregyházi férfi ellen.

A gyanúsítottakat őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat, amit az illetékes ügyészség indítványára a Nyíregyházi Járásbíróság április 13-án elrendelt, és a nyomozás teljes időtartama alatt fenntartott. A nyíregyházi rendőrök befejezték a nyomozást. Az ügy iratait vádemelési javaslattal küldték el az illetékes ügyészségnek.

Ezzel az autóval érkezett az áldozat Forrás: Police.hu