Legyen ön is őrangyal, segítse egy álom megvalósítását!

Őrangyalok
Vágólapra másolva!
Az Őrangyalok Ligája hátrányos helyzetű gyerekek álmait valósítja meg, hogy legalább egy napra megváltozhasson a nehéz sorsú gyerekek élete. Most ön is lehet Őrangyal, segítheti egy álom megvalósítását!
Vágólapra másolva!

Magyarországon jelenleg negyedmillióra tehető azoknak a gyerekeknek a száma, akik hátrányos helyzetű családban cseperednek, közülük pedig nagyjából hétezren élnek átmenetileg vagy tartósan
gyermekotthonokban. Ezek a gyerekek a nélkülözés közepette kevésbé, vagy egyáltalán nem tapasztalhatják meg a gyerekkor felhőtlen boldogságát, jövoképük ingatag lábakon áll.

Álmok, vágyak, és hősök

Míg szerencsésebb körülmények között nevelkedő társaiknak szüleik igyekeznek mindent megadni, addig számukra sokszor elérhetetlenek az olyan hétköznapinak tűnő dolgok, mint egy finom fagyi vagy egy séta az állatkertben. Mindez negatívan befolyásolja a gyerekek jövőképét, hiszen jó példák híján elérhetetlen messzeségbe kerül az a bizonyos "jobb élet”.

Az Őrangyalok Ligája egy különleges szövetség, mely azért jött létre, hogy legalább egy napra megváltozhasson a nehéz sorsú gyermekek élete.

Nekik is vannak álmaik, vágyaik, példaképeik és hőseik, akik erőt adnak a mindennapi problémák legyőzéséhez.

Életre szóló élmény

A hátrányos helyzetű, illetve az állami gondozásban élő 7-14 év közti gyerekek az álomnapjuk megírásával vagy rajzzal pályázhatnak vágyuk beteljesítésére. A beérkező álmok közül szakmai zsűri választja ki a megvalósítandó történeteket.

A horgászattól az autóversenyzésen át a lovaglásig a legkülönfélébb programokon teljesítettük a gyerekek kívánságait, ami életre szóló élményt adott a számukra” - mondta Tardi Tamás, az Alapítvány elnöke.

Az Őrangyalok Ligája sok álmot váltott már valóra Forrás: Origo

Az Őrangyalok Ligáját cégek és magánszemélyek is támogathatják, a támogatási lehetőségekről a kezdeményezés weboldalán www.orangyalokligaja.hu lehet tájékozódni.

Segíts, hogy az Őrangyalok leszállhassanak azokhoz, akiknek a legnagyobb szüksége van rá!

Az Őrangyalok folyamatosan valósítják meg a kívánságokat, melyben most Te is segíthetsz! Kérjük, adományoddal Te is járulj hozzá, hogy egy hátrányos helyzetű gyermek álma valóra válhasson! További részletek: http://www.orangyaloknapja.hu/