Meg akart ölni egy embert egy budapesti rendőr

Vágólapra másolva!
Gyilkossági kísérlet miatt vett őrizetbe egy rendőrt a Budapesti Nyomozó Ügyészség.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatásos állományú tagja egy XXI. kerületi társasház földszintjén szolgálaton kívül, részegen összeveszett a társasház házkezelőjének alkalmazottjával – olvasható a Fővárosi Főügyészség közleményében.

A rendőr engedéllyel tartott lőfegyverével több lövést adott le a lépcsőház plafonjába, majd

Ez a mozdulat mentette meg az életét. A lövedék ugyanis így nem a férfit találta el, hanem átment a tűzlépcsőház ajtaján, és a falba fúródott.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség a rendőrt emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt vette őrizetbe, és már gyanúsítottként is kihallgatta. Most kezdeményezik az előzetes letartóztatását.