2010 óta sokat javult az egészségügy helyzete

testnevelés, tornaóra, diákok, iskola, kötelező a mindennapos testnevelés óra
Vágólapra másolva!
Magyarországon 2010 után fordulat következett be az egészségügy finanszírozásában és számos területen javultak a mutatók, ezt támasztja alá az OECD nemrég megjelent Egészségügyi Körkép elnevezésű éves jelentése is - közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
Vágólapra másolva!

Rétvári Bence elmondta: a jelentés szerint az addigi meredek esés után a GDP közel másfél százalékának megfelelő forrásbővülés történt az egészségügyre fordított kiadások terén. Az OECD adatai is visszaigazolják, hogy a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően a magyarok könnyebben juthatnak hozzá sportolási, egészséges étkezési és orvosi ellátási lehetőségekhez.

Biztonságban a gyerekek

Az államtitkár szerint Magyarországon a gyerekek az uniós átlagnál nagyobb biztonságban vannak a legjellemzőbb fertőző betegségektől, mert 99 százalékuk megkapja a gyerekkorban fontos oltásokat, míg az EU-átlag ennél alacsonyabb (96 százalék). Ennek köszönhetően a gyerekek körében Magyarországon jelentősen visszaszorult mind a kanyaró, mind pedig a szamárköhögés.

Minden iskolás gyerek naponta mozog Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Eredményes a testnevelés

Fontos nemzetközi visszajelzés a mindennapos testnevelés bevezetésének eredményességéről, hogy a 11-15 évesek átlagosan többet mozognak uniós kortársaiknál - mondta az államtitkár, hozzátéve, hogy a gyerekkori sportolás legfőképp az iskolában valósul meg, és az életrend részévé váló rendszeres sport az egészség megőrzésének egyik legfőbb garanciája.

Mellrák és prosztatarák

Rétvári Bence kitért arra, hogy a világszerte kiemelt problémának számító mellrák és prosztatarák esetében is a kedvezőbbek közé tartozik a magyar helyzet. Az OECD felmérése szerint hazánkban a nők 0,055 százaléka küzd ezzel a betegséggel, míg az európai uniós átlag jóval magasabb, 0,074 százalék. A prosztatarák nálunk 100 ezer férfiból 38-at érint, ami alig fele az uniós átlagnak - jelezte.

Több gyümölcsöt eszünk

Rétvári Bence beszélt az egészséges táplálkozás érdekében hozott kormányzati intézkedésekről, amelyek közül a chipsadót és a mintamenzát említette a legismertebbek között. Örömtelinek nevezte, hogy érezhetően javul a napi gyümölcsfogyasztás: az uniós átlag fölött áll Magyarország, a 6. helyre lépett elő. Szólt arról is, hogy diplomás orvosból 14,5 jut 100 ezer magyarra, míg az EU-s átlag 12,3, a diplomás ápolók esetében pedig ugyanez az arány itthon 40,5, az Európai Unióban pedig 39,1.

Az Emmi államtitkárának összegzése szerint az OECD számai azt mutatják, hogy az elmúlt hat év egészségügyet erősítő és a népbetegségeket megelőző lépései képesek voltak megfordítani a 2010 előtti negatív folyamatokat. Mára elmondható, hogy a magyarok mindennapi élete egy lépéssel egészségesebbé és ezzel teljesebbé is vált - jelentette ki Rétvári Bence.