A magyar külügy óvatosságra inti a külföldre utazókat

Szijjártó Péter
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter
Vágólapra másolva!
A magyar külügyminiszter arra kért mindenkit, aki külföldre utazik az ünnepek alatt, hogy regisztráljon a konzuli szolgálat honlapján, és ne csak az országot, hanem a tartózkodási helyül kiválasztott várost is jelölje meg.
Vágólapra másolva!

Mindenkitől, aki az ünnepeket megelőzően, alatt és a jövő év elején külföldre utazik,

– mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A konzuli szolgálatnál való regisztráció fontosságára hívta fel a figyelmet, és kiemelte: a minisztérium, valamint a külképviseletek, a nagykövetségek és a főkonzulátusok is 24 órás ügyeletet tartanak.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/Kkm

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma az esetleg terrorakciók miatt óvatosságra intette Európába látogató polgárait, illetve az Europol is figyelmeztetést adott ki, amely szerint nagy valószínűséggel újabb támadásokat tervez elkövetni Európában az Iszlám Állam nevű terrorszervezet – emlékeztetett Szijjártó Péter.