Nyomoznak a metróbaleset miatt

2016.12.05. 07:25

Összeütközött két metró a Pillangó utcánál hétfő reggel, tízen megsérültek. Az MTVA tudósítása szerint nem kizárt, hogy a reggeli csúcsforgalomban, 3/4 7 körül történt balesetet emberi mulasztás okozta. A BRFK ismeretlen tettes ellen nyomozást indított vasúti közlekedés veszélyeztetésének gyanújával. Bíró Endre, a Metróért Egyesület vezetője az Origónak azt mondta, egy hete jelezték, hogy gond van az Alstomok fékezőrendszerével. A BKV elnök-vezérigazgatója viszont azt mondta, a közlekedésbiztonsági hatóság többször ellenőrizte a fékrendszert, ami minden vizsgán átment. 30 éve tudják, hogy ez ősszel és télen csúszásveszélyes szakasz.

Győrfi Pál, a mentőszolgálat kommunikációs igazgatója az Origót arról tájékoztatta, hogy öt mentőegységet riasztottak a reggeli csúcsforgalomban történt balesethez, kilenc sérültet vittek kórházba, ők zúzódásokat, végtagsérüléseket szenvedtek. A helyszíni vizsgálat alapján egyikük sem volt életveszélyes állapotban.  Az esetleges töréseket a röntgenvizsgálat állapíthatja meg. A sérülteket helyszíni ellátás után a Péterfy Sándor Utcai Kórház és Baleseti Központba, valamint a Honvédkórházba szállították. A Péterfyben az Origo tudósítójának elmondták, hogy öt sérültet vittek hozzájuk, közülük ketten szorultak alaposabb vizsgálatra, de már valamennyiüket hazaengedték.

A Pillangó utcai megállót lezártákForrás: Szabó Gábor - Origo

Molnár Klaudia, az OMSZ koordinációs referense az M1 aktuális csatornán azt mondta, egy könnyebb sérültet a helyszínen elláttak, ő a saját felelősségére távozott.

Mentők az M2-es metró Pillangó utcai megállójánál. A balesetben tízen sérültek meg, közülük ketten súlyosan. A képre kattintva galéria nyílik a balesetrőlForrás: Origo

Egymásra estek az utasok

Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az Origónak azt mondta, a tűzoltók jelentős erővel érkeztek a helyszínre, segítettek az utasoknak leszállni a sérült szerelvényekről. A két szerelvény kisebb mértékben sérült meg, az ütközéstől "elgörbültek az alkatrészek". (A baleset helyszínén készült képeket ITT láthatja.) 

A Pillangó utcai megállónál, a Déli pályaudvar felé vezető oldalon az egyik szerelvény utolérte a másikat, és hátulról belekoccant. A reggeli csúcsforgalomban mindkét szerelvény tele volt utasokkalForrás: Szabó Gábor - Origo

A baleset csúcsidőben történt, mindkét szerelvény tele volt utasokkal, akik az ütközéskor elestek. 

Szakértők vizsgálják a sérült metrókocsitForrás: Szabó Gábor - Origo

Emberi mulasztás, de műszaki hiba is lehetett

Azonnal megkezdték a baleset körülményeinek vizsgálatát. Az MTVA tudósítása szerint korábban is voltak gondok, ezért az automata vezérlésről kézi irányításra álltak át. Hasonló problémáról számol be az Iho.hu is, a portál szakértőre hivatkozva azt írja, a metró automatikus rendszerével napok óta voltak már problémák.  Ez, illetve más műszaki hiba is hozzájárulhatott a balesethez. Bíró Endre, a Metróért Egyesület elnöke az Origo megkeresésére azt mondta, egy hete levélben jelezték Tarlós István főpolgármesternek, hogy probléma van az Alstomok "csúszásgátló mechanizmusával", a szerelvények kerekei megcsúsznak a síneken, ami fagyok idején gyakrabban előfordulhat. Bíró Endre azt is elmondta, ennek tudható be, hogy az Alstomokat - az automata rendszer ellenére - egy hete ismét metróvezetők irányítják.

Erre reagálva Bolla Tibor, a BKV elnök-vezérigazgatója a baleset helyszínenén tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a közlekedésbiztonsági hatóság többször megvizsgálta a berendezést és rendben találta azt.

A rendőrség nyomoz

A Budapesti Rendőr-főkapitányság délután 2-kor kiadott közleményében azt írta, Közlekedésrendészeti Főosztálya a baleset miatt eljárást indított ismeretlen tettes ellen vasúti közlekedés veszélyeztetésének gyanújával.

30 éve tudják, hogy ez egy veszélyes szakasz 

Legkorábban kedden indulhat újra a metró a Puskás Ferenc Stadion és az Örs vezér tere között, addig pótlóbuszok járnak ezen a szakaszon – mondta Bolla Tibor, a BKV elnök-vezérigazgatója a reggeli baleset helyszínén tartott sajtótájékoztató. Hozzátette, 20-30 éve gondot okoz ezen a szakaszon az őszi-téli időszakban, hogy a sínek eljegesednek vagy falevelek kerülnek rájuk, ami csúszásveszélyt okoz. A metróvezetőket erre figyelmeztették, és az automata üzemmód helyett úgynevezett „ellenőrzött kézi vezérlést" vezettek be. Ez azt jelenti, hogy a járművezetőknek a pálya állapota alapján kellett sebességet választaniuk. A fedélzeti számítógép adataiból látni fogják majd, hogy a vezető betartotta-e az erre vonatkozó utasításokat.  A sofőr, amikor észrevette a Pillangó utcai megállóban álló másik metrót, vészfékezett és közben érezte, hogy csúszik a pálya, de már nem tudott megállni.
Egy ilyen szerelvénynek többszáz méter a féktávolsága. Nem tudni azt sem, tájékoztatta-e a vezető az utasokat arról, hogy ütközés lesz, volt-e erre ideje. Az Origo egyik olvasója szerint nem volt ilyen tájékoztatás. 

A BKV szerint valószínűsíthető, hogy a baleset a téli időjárás, azaz nem műszaki hiba miatt következett beForrás: MTI/Jászai Csaba

A BKV később közleményébn ezt írta: "Valószínűsíthető, hogy a baleset a téli időjárás, azaz nem műszaki hiba miatt következett be, annál is inkább, mert a járműnek olyan korszerű fékrendszere van, amely megfelel minden vonatkozó szabványnak és előírásnak, a Nemzeti Közlekedési Hatóság" engedélyével is rendelkezik."

Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója tájékoztatja a sajtót a balesetről. Azt monta, 30 éve tudják, hogy ezen a szakaszon sok a csúszás, mert elfagynak a sínekForrás: Copyrighted Minden jog fenntartva +36703590570/Szabó Gábor - Origo

Nagy volt a dugó a környéken

A Budapesti Közlekedési Központ a Facebook-oldalán azt közölte, hogy baleset miatt nem jár a 2-es metró az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között, ezen a szakaszon pótlóbuszok viszik az utasokat. A helyszínelés és mentési munkálatok miatt a Kerepesi úton a Pillangó utcánál kifelé csak egy sáv járható, a regeli csúcsforgalomban emiatt lépésben haladtak az autók, de délelőtt fél 11-re normalizálódott a helyzet. 

Metróbaleset a Pillangó utcánál. A képre kattintva galéria nyílik a balesetrőlForrás: MTI/Mihádák Zoltán

A közlekedési lámpákat kikapcsolaták, rendőrök irányítják a forgalmat, ők tájékoztatják azokat is, akik nem tudnak a balesetről és metróra akarnak szállni. A pótlóbuszok a metrómegálló közelében, pár méterre attól veszik fel az utasokat.