Megszólalt a gyerekverő plébános

2016.12.07. 13:14

Felpofozott egy fiút a somlóvásárhelyi plébános egy szemtelen megjegyzés miatt, de szerinte csak felnagyítják a történteket: nem folyt vér, ráadásul bocsánatot is kért a szülőktől. A helyi polgármester viszont feljelentést tett gyerekbántalmazás miatt.

Hatalmas pofonnal torolta meg a somlóvásárhelyi plébános, hogy egy diák trágár vicceket engedett meg magának a karácsonyi ünnepségről szóló megbeszélésen. 

Ez járt a csúnya beszédért

A plébános úgy arcon ütötte a 15 éves, nyolcadik osztályos fiút, hogy 

felrepedt a szája, és vérezni is kezdett 

– írta az esetről beszámoló Blikk. A lap szerint a férfi később beszélt a megvert gyerek apjával is, de nem kért tőle bocsánatot. 

Az Origo megkereste a plébánián szolgáló Kocsis Tamást, aki nem akart a gyerekverés előzményeiről beszélni, csak annyit mondott, hogy szerinte a fiú a kortársaival sem beszélhetett volna olyan csúnyán, nemhogy egy felnőttel. 

A plébános ugyanakkor tagadta, hogy vér folyt volna a pofon után. 

Hozzátette, a Blikk állításával szemben ő az apától elnézést kért a történtek miatt, és háromnegyed órán át beszélgettek. 

"Felfújták, kevernek"

A plébános szerint itt inkább arról van szó, hogy a polgármester "kever" a háttérben: 

nagyon felfújták ezt az ügyet 

– mondta a férfi. Kocsis Tamás ezzel arra utalt, hogy a vásárhelyi polgármester, Marton Zsolt az eset miatt hivatalos feljelentést tett a rendőrségen, az egyházközségnél és a Kliknél is.

Szemtelen megjegyzésért ütött – állítja a somlóvásárhelyi plébános, a polgármester feljelentette. A kép illusztrációForrás: Thinkstock

Lapértesülés szerint a megütött gyerek apja eddig nem tett magánvádas feljelentést a verés miatt. Magánvádra akkor van szükség, ha csak könnyű testi sértés történt – a rendőrség ilyenkor nem indít hivatalból eljárást. 

„Baloldali emberkék” 

A több település lelkipásztori feladatait is ellátó Kocsis egyébként már korábban is szerepelt a hírekben. 2010-ben összeszólalkozott egy szocialista politikussal, mert a plébános a virágvasárnapi szentmisén az akkor még szocialista kormányt kritizálta a 2006 októberében történt rendőri brutalitás miatt. 

Schwartz Béla, az ajkai választókerület szocialista országgyűlési képviselője a mise után kérdőre vonta őt, amit Kocsis Tamás fenyegetésként értékelt. A plébános egyébként a verés kapcsán is azt jegyezte meg az Origónak, hogy „baloldali emberkék” akarják lejáratni.