Az agyhártyagyulladás akkor veszélyes, ha a beteg későn kerül orvoshoz

Vágólapra másolva!
Az Egyesített Szent István és Szent László Kórház főorvosa szerint az agyhártyagyulladással kórházba kerülők közül nagyon kevesen vesztik életüket, a halálozási ráta akkor magas, ha a beteg nem kap időben ellátást.
Vágólapra másolva!

Prinz Géza neurológus-infektológus az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában azt mondta, évente átlagosan harminc meningococcus okozta agyhártyagyulladásos megbetegedést regisztrálnak. A betegség gyors lefolyású,

ha véráramfertőzést is okoz, akkor az akár a keringés összeomlásával járhat.

Elmondása szerint az emberek 5 százalékának tünetmentesen él a torkában a betegséget kiváltó baktérium, ez egy másik fertőzés társulásakor tud a nyálkahártya mélyebb rétegeibe, majd áttételesen az agyba kerülni és szaporodni.

Cseppfertőzéssel terjed

Az agyhártyagyulladás cseppfertőzéssel terjed, így a beteggel egy szobában tartózkodók, illetve az első ellátását biztosítók vannak kitéve a fertőzésnek.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a fiatalok körében rendkívül alacsony az átoltottság mértéke, holott

1992 óta nem kezeltek olyan beteget agyhártyagyulladással, akinek volt védőoltása.

Meghalt egy budapesti gimnazista

A szakember azután nyilatkozott, hogy fertőző agyhártyagyulladásban halt meg egy budapesti gimnazista.

Az esetről a Magyar Nemzet számolt be pénteki számában. A lapnak Póta György, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke megerősítette a hírt, és elmondta: az elhunyt fiúnak napközben még semmi baja sem volt, késő este lett lázas, és a következő reggelre már meg is halt.

Napközben a kórház és az ÁNTSZ is azt közölte: C típusú fertőző agyhártyagyulladás volt a diák halálának oka, és megnevezték, kik lehetnek még érintettek.