Alig adtak enni a gyerekeknek, és koszosan járatták őket

Vágólapra másolva!
Súlyosan elhanyagolta 4 gyerekét egy házaspár. Sokszor nem adtak nekik enni, koszosan járatták őket iskolába. A férfi és a nő ellen most kiskorú veszélyeztetése miatt emeltek vádat, akár öt évre is börtönbe kerülhetnek.
Vágólapra másolva!

A tatabányai házaspárnak négy közös gyereke volt, egy tizenegy, egy kilenc-, egy hat- és egy kétéves. A férfi rendszeresen ivott, munkája nem volt, ahogy felesége is csak alkalmi munkákat vállalt. A gyerekek ezért rendszeresen nem kaptak enni, elhanyagoltak, koszosak voltak.

A szülők a gyerekek tanáraival nem tartották a kapcsolatot, szülői értekezletre, fogadóórákra nem jártak, sőt az is előfordult, hogy a nő az anyák napi műsorra sem ment el.

A férfi és a nő a gyerekekkel szinte egyáltalán nem foglalkozott, utóbbi ideje jelentős részét azzal töltötte, hogy a mobiltelefonján közösségi oldalakat nézegetett. Ráadásul a gyerekek előtt rendszeresen veszekedtek, illetve egyszer a férfi meg is verte a feleségét.

Mindezek miatt a gyerekek érzelmileg súlyosan sérültek, ezért mind a négy gyereket elvették tőlük.