Már viszi a postás a nyugdíjasoknak az Erzsébet-utalványt

Orbán Viktor
Budapest, 2016. december 13. A Magyar Posta Zrt. munkatársa mutatja a nyugdíjasoknak kézbesítendő Erzsébet-utalványokat tartalmazó borítékokat és Orbán Viktor miniszterelnök köszöntő levelét Budapesten 2016. december 13-án. A 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalvánnyal a kormány a nyugdíjasokat támogatja. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
A posta hétfőn elkezdte kézbesíteni a 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványokat a nyugdíjasoknak – közölte a kormány a Facebook-oldalán.
Vágólapra másolva!

A nyugdíjasok Orbán Viktor miniszterelnöktől is kapnak egy levelet. A kormányfő ebben úgy fogalmaz: szeretnék megbecsülni azokat, akik évtizedeken át azért dolgoztak, hogy az ország talpra álljon és erősödjön. A miniszterelnök szerint a "ma sikereiben az előttünk álló nemzedékek munkája is benne van. Ezt soha nem szabad elfelejtenünk".

A levélben Orbán Viktor kitér arra, hogy a magyar gazdaság idén a vártnál is jobban teljesített. Az utalványokról szóló döntésen túl ezért jövőre a legfontosabb élelmiszerek áfája is csökken, emellett a tervezettnél jobban emelkednek a nyugdíjak. A magyar nyugdíjasok továbbra is számíthatnak a kormányra – olvasható a bejegyzésben.

A posta munkatársa mutatja a nyugdíjasoknak kézbesítendő Erzsébet-utalványokat tartalmazó borítékokat és Orbán Viktor miniszterelnök köszöntő levelét Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az M1 Híradónak elmondta: az Erzsébet-utalványt tartalmazó borítékban három utalványszelvény található, amelyek egyenként két utalványt tartalmaznak, 1000 és 2000 forintos címletekben, összesen 10 ezer forint értékben.

A miniszterelnök november 29-én, az Idősek Tanácsának ülése után jelentette be, hogy az idén keletkező költségvetési többletből minden nyugdíjas kap 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt, a tervek szerint még karácsony előtt, de legkésőbb a két ünnep között.