A fiatalok hamarabb nyúlnak intravénás drogokhoz

Vágólapra másolva!
A fiatalabb generáció veszélyesebben használja a drogokat, mint az idősebbek az Ökumenikus Segélyszervezet által készített felmérés adatai alapján – erről az eredményről számolt be Csorba József addiktológus az M1 aktuális műsorában.
Vágólapra másolva!

Elmondta, hogy az idősebb korosztálynál az első droghasználattól az első intravénás droghasználatig hat év, míg a fiatalokná csak 2,6 év telik el, és sokan ma már nem füves cigivel, hanem intravénás droggal kezdenek. Felhívta a figyelmet, hogy utóbbi a legveszélyesebb, nemcsak a hatása, hanem a fertőző betegségek - hepatitis, HIV - miatt is.
A szakértő elmondta, hogy Budapesten, Miskolcon, Szegeden, Debrecenben, Pécsett, Gyulán és Békéscsabán gyűjtött, intravénás droghoz használt tűkből és fecskendőkből mintegy 200 vegyi anyagot mutattak ki – ezek mind különféle drogok voltak. A leggyakrabban kimuttott szábítószer-maradvány a pentadron vagy más néven penta kristály, a metadon és az Alfa-pvp volt.