Fordulat: Puch Lászlóé lett a Népszava

Népszava
Budapest, 2014. június 24. Molinó a Népszava budapesti székházban 2014. június 24-én. Befektetőkhöz és az előfizetőkhöz fordul a Népszava, miután svájci tulajdonosa jelezte, hogy nem tudja tovább finanszírozni a lapot. MTI Fotó: Soós Lajos
Vágólapra másolva!
Puch László egykori MSZP-pénztárnok érdekeltségébe tartozó osztrák cég vásárolja meg a Népszavát, a Vasárnapi Híreket és a Szabad Földet – derül ki a Vasárnapi Hírek közleményéből. Azt írják, a tulajdonos semmilyen módon nem szól majd bele a szerkesztőségi munkába, mindenféle politikai befolyástól megóvja azt.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint a megmaradt, kormánytól független újságok szellemiségének megőrzése és kiszámítható finanszírozása érdekében az októberben megkötött adásvételi szerződés felmondása után új tulajdonosa van a korábbi Geomédia-lapoknak, így a Népszavának, a Vasárnapi Híreknek és a Szabad Földnek.

A lapokat korábban megvásárolni kívánó liechtensteini bejegyzésű XXI. Century Invest AG-vel kötött megállapodás egyoldalú felmondására azután került sor, hogy a szerződés hatálybalépéséhez szükséges feltételek többszöri hosszabbítás után sem teljesültek. Az októberi aláírás óta bekövetkezett események kiszámíthatatlansága, nemcsak a lapok stabil finanszírozását nehezítették meg, de megkérdőjelezték a külföldi tulajdonosjelöltek elkötelezettségét a lapok szellemiségének, közéleti-politikai irányultságának megőrzése mellett – olvasható a nyilatkozatban.

A tulajdonos és a menedzsment célja, hogy a Szabad Föld megőrizze vezető pozícióját a hetilapok piacán. Folytatódik a Népszava és a Vasárnapi Hírek integrációja, az átalakítás célja, hogy az integrált szerkesztőség megőrizze a Népszava baloldali-demokrata hagyományát és értékeit, ugyanakkor a megújult napilap képessé váljon a Népszabadság által hagyott űr betöltésére, az egykori Népszabadság-olvasók megszólítására is.