Több százmilliós kártérítés jöhet a busztragédia után

2016.12.21. 13:45

Gyors kárelőleget ad az utazási iroda, félmillió forintot fizet az M3-as autópályán történt buszbalesetben meghalt áldozatok családjának – a tényleges kártérítési igény viszont több százmilliós is lehet az öt halálesettel és a számos sérüléssel járó tömegszerencsétlenség után.

Saját felelősségét nem ismeri el, viszont félmilliós kárelőleget ad a Grand Tours utazási iroda a szombat éjjel történt buszbalesetben meghalt áldozatok családtagjainak, és százezer forintot a sérülteknek - mondta az Origónak Nagy Sándor, az iroda ügyvezetője.

Nagy szerint már csak azért sem vállalják a felelősséget, mert a baleset körülményei alapján 99 százalék, hogy nem az ő sofőrjük hibázott.A jogi felelősség megállapítása a rendőrség feladata, a jóvátétel összegét pedig ettől függetlenül is ki fogják fizetni.

A felborult busz és az összetört járművek az M3-as autópályánForrás: MTI/Vajda János

A tényleges és teljes kártérítés ugyanakkor több százmillió forintos is lehet. Nagy Sándor hozzátette, az összeget az ügyben érintett kötelező biztosítók valamelyike fizeti. A baleset után

összesen 2,1 milliárd forint állhat rendelkezésre

vagyoni és nem vagyoni kárkeretként, a tényleges kifizetésre viszont akár hónapokat is várni kell majd.

A maradandó sérülés tízmilliókat jelent

Ikanov Gábor ügyvédtől úgy tudjuk, egy személy vagy család átlagosan 1-10 millió forint közötti jóvátételre számíthat a sérülések és az okozott kár mértékétől függően - az összeg jelentősen megugrik, ha valamelyik utas maradandóan sérült a tömegkarambolban.

Pokrócba burkolódzó utasok a felborult és összetört autóbusz mellettForrás: MTI/Vajda János

Az iroda köteles téríteni

Az ügyvéd hozzátette, a sérült személyek  és  hozzátartozók az ügyben érintett gépjármű-biztosítónak, de egyenesen az utazási irodának is benyújthatják azonnali kárigényüket:

az irodát ugyanis száz százalékos kártérítési kötelezettség terheli az utassal kötött korábbi szerződés értelmében. Ráadásul, ez gyorsabb út is, mintha a károsultak megvárnák a rendőrségi vizsgálatok  és az érintett  biztosítótársaságok esetleges csatájának eredményét.

Felborult busz, összetört autók

Mint az Origo beszámolt róla, hétfőn ötre emelkedett az M3-as autópályán történt halálos buszbaleset halálos áldozatainak száma, egy középkorú nő a kórházban vesztette életét. A tömegkarambolban több mint 30-an sérültek meg.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Az ütközés Mezőkeresztes és Mezőkövesd között történt, a sztráda Miskolc felé vezető oldalán. A bécsi adventi vásárról érkező turistajárat 82 utast szállított, amikor eddig tisztázatlan okból nekicsapódott a szalagkorlátnak és felborult,  ezután pedig több további jármű is csapódott a buszba, illetve egymásba.

A Grand Tours ügyvezetője kérdésünkre  hangsúlyozta, sofőrjük egy, a turistabusz elé kivágódó, majd pörögni kezdő személyautót akart elkerülni  -  ezért kapta el a kormányt a korlát felé. Az alulról érkező lökés viszont kibillentette a járműveté, ami felborult, és még métereket csúszott oldalára fordulva.