Nagyszabású haderőfejlesztési program indul

A Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Honvéd Nemzeti Díszegység tagjai történelmi zászlókkal vonulnak a Lánchídon, mögöttük a katonazenekar az 1456-os nándorfehérvári diadal emléknapján
Vágólapra másolva!
Kártérítést kaphatnak a Buda Cash botrány honvédségi károsultjai, a kormány előtt a Nemzeti Biztonsági Stratégia és indul a nagyszabású Zrínyi 2026 program honvédelmi-haderőfejlesztéssel és az új Honvédelmi Sportszövetség tervével. Erről beszélt Simicskó István honvédelmi miniszter és Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke.
Vágólapra másolva!
A Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Honvéd Nemzeti Díszegység tagjai történelmi zászlókkal vonulnak a Lánchídon, mögöttük a katonazenekar az 1456-os nándorfehérvári diadal emléknapján Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A honvédelmi miniszter egy háttérbeszélgetésen azt mondta, hogy a magyar gazdaság erősödik, a Magyar Honvédség is felfelé ívelő pályára állhat. Új programot hirdetett. A Zrínyi 2026-tal

az elmúlt huszonöt év legnagyobb haderőfejlesztése indul el,

amelyben a magyar légierő megerősítése, szállító repülőgépek és helikopterek beszerzése kiemelt szerepet kap.

- mondta Simicskó István.

A Zrínyi 2026 a fiatalokhoz is szól

A fejlesztési tervek mellett az önkéntes tartalékos rendszer újraszervezését, toborzókampányok és egy új Honvédelmi Sportszövetség elindítását is tervbe vették. A honvédelmi nevelést szeretnék megerősíteni, ezért

kadétrendszer kialakítását tervezik.

Arról beszélt, hogy felnőtt egy olyan generáció, amelynek nincs kapcsolata a honvédséggel, a sportegyesületekbe, a lőpályákra őket is várják.

- mondta.

Kész a Nemzeti Biztonsági Stratégia

Simicskó István arról is beszélt, hogy az elmúlt években megváltozott a biztonsági környezet, nőtt az instabil államok száma és jelentősen megnőtt a terrorfenyegetettség. A hétfői berlini merényletet és az ankarai orosz nagykövet elleni támadást megdöbbentőnek nevezte, emellett arról is beszélt, hogy

Európának a migrációs válsággal is szembe kell néznie.

A honvédelmi miniszter azt is elmondta, hogy 13 ezer katona védte a magyar határokat.

Bejelentette, hogy már

a kormány előtt van az új Nemzeti Biztonsági Stratégia,

amelyet a kormány döntése után szeretnék ötpárti egyeztetésre bocsátani.

Több pénzt kapnak a katonák

Egy katona gyors telepítésű drótakadályt feszít ki az ideiglenes biztonsági határzár építésénél a magyar-szerb határon, Ásotthalom-Királyhalom határátkelőhely közelében Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Az évet összegezve a honvédelmi miniszter kiemelte az alaptörvény módosítását, amellyel lehetővé vált, hogy szükség esetén belföldön is be lehessen vetni a magyar katonákat. A honvédelmi miniszter szerint javult a Magyar Honvédség "megtartó képessége". Emelték a katonai illetmények összegét és honvédelmi ösztöndíjprogramokat hirdettek. Januártól pedig

még 5 százalékkal több pénzt kaphatnak a magyar katonák,

de a honvédelmi költségvetés is bővül.

- mondta.

Kártérítés a károsultaknak

A Buda Cash botrányban mintegy 20 ezer honvédségi dolgozó Honvéd Egészségpénztárban befektetett pénze is "elúszott". Simicskó István elmondta, hogy bár

a Honvédelmi Minisztériumnak nincs jogi felelőssége ebben az ügyben, a tárca segít a károsultakon.

A pénz kifizetésének jogi alapját az Országgyűlés elfogadta, a részleteken már dolgoznak a szakemberek. Hamarosan pénzhez jutnak az érintettek.

A honvédelmi miniszer optimista

Donald Trump hivatalba lépésétől Simicskó István azt várja, hogy a két ország közötti - eddig is kiváló - katonai kapcsolat tovább erősödik, a két ország közötti politikai együttműködés pedig javul. Emellett a honvédelmi miniszter bízik abban, hogy sikeres lesz az amerikai és az orosz elnök közötti "békekeresési" folyamat.

- tette hozzá.

A katonák családját is támogatják

Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke, az Origo kérdésére elmondta, ha egy katonát másik városba vezényelnek, nincs könnyű helyzetben. Nem könnyű mozgatni a családját, mert a kétkeresős modellben a feleségnek vagy a férjnek is dolgoznia kell és a gyerekek is az adott helyen járnak iskolába, ugyanakkor a katonák is a családjukkal együtt szeretnének élni. Erre is kínálnak megoldást.

- tette hozzá.