Hét év után fogták el a zuglói emberrablót

2016.12.23. 10:32

A 40 éves férfit Glasgowból szállították haza a magyar rendőrök – hét éve társaival elektromos sokkolóval ütött ki, majd rabolt el egy zuglói férfit.

Éveken keresztül bujkált, végül októberben, Glasgowban fogták el a brit rendőrök azt a férfit, akit emberrablás gyanújával körözött a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A rendőrség szerint a most 40 éves gyanúsított 2009 október 2-án társával együtt elrabolt, és bántalmazott egy fővárosi férfit és annak ismerősét.

A beépített barát

A célpontot elektromos sokkolóval ütötték ki, pisztollyal vagy annak utánzatával fenyegették – elvették tőle készpénzét, mobilját és lakáskulcsát is. A tortúra végül Dunakeszin ért véget, a támadók itt dobták ki autójukból az összekötözött sértettet.

A rablás során látszólag az áldozat ismerősét is bántalmazták, de a nyomozás során kiderült, hogy ő is részt vett a támadás megtervezésében.

Hét év után hozták haza

A két cinkostársat még 2010-ben és 2011-ben elfogták, az emberrablás harmadik szereplője azonban már korábban elhagyhatta az országot, őt nemzetközi elfogatóparancs alapján keresték a hatóságok.

A ferihegyi reptéren bilincselték meg a zuglói emberrablás gyanúsítottjátForrás: Police.hu

A végül Nagy-Britanniában lekapcsolt gyanúsítottat december 22-én adták át a BRFK-nak a brit társszervek. A 40 éves férfi ellen rablás és személyi szabadság megsértése miatt indult eljárás.