Alig tudta befejezni Kunhalmi Ágnes a pénteki sajtótájékoztatóját. A szocialista politikus többször elnevette magát, és ő maga is elismerte, hogy "nem áll a helyzet magaslatán". Kunhalmi Ágnest arról kérdezték, hogy az MSZP együttműködne-e a Jobbikkal. 

Kunhalmi Ágnest az M1 Híradója reagáltatta Medgyessy Péter volt szocialista kormányfő korábbi kijelentésére, miszerint az MSZP-nek és a Demokratikus Koalíciónak együtt kellene működnie a Jobbikkal. 

Kunhalmi Ágnes azt mondta, nem ért egyet az egykori kormányfővel, azt pedig kizártnak nevezte, hogy a DK összefogjon a Jobbikkal. Arra a riporteri felvetésre, hogy ezt a témát Gyurcsány Ferenc is pedzegette, Kunhalmi Ágnes azt válaszolta: "majd akkor mennek át a hídon, ha odaérnek," ezután ismét elnevette magát. 

Kunhalmi Ágnes a többször újrakezdett és csak nagy nehezen befejezett sajtótájékoztató közben megjegyezte, hogy "nem áll a helyzet magaslatán", "de majd összeszedjük magunkat". 

Kunhalmi Ágnes furcsa sajtótájékoztatót tartottFotó: Szabó Gábor - Origo